EXKLUZÍV! Megszereztük az első Mesterházy-kormány névsorát!

POLITIKA
2014 április 08., 12:49
comments 111

Alig két nap telt el a baloldali összefogás váratlan választási győzelme óta, de munkatársaink időt és energiát nem kimélve, a szövetség öt pártjának nevük elhallgatását kérő befolyásos politikusainak a tájékoztatása alapján megszerezték a kormánynévsort.

Mielőtt rátérnénk a lényegre, kezdjük a legnagyobb meglepetéssel:

Mesterházy Attila kormányában a két volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem vállalnak posztot!

A hivatalos ízű magyarázat szerint rosszul vette volna ki magát, ha egy kormányban három embert is minisztertelnöknek kellett volna szólítani - a megnevezés életük végéig megilleti azokat, akik valaha betöltötték a legmagasabb hivatalt. Több forrásunk is elismerte, hogy valójában más okok vannak a háttérben:

  • Gyurcsány Ferenc az államfői;
  • Bajnai Gordon a főpolgármesteri székre pályázik.

Most pedig következzék a kormánynévsor!

Miniszterelnök

mesterházy attila tükör

Mesterházy Attila, MSZP

Forrásaink szerint Fodor Gáborban ugyan felmerült, hogy inkább neki kéne miniszterelnöknek lennie, mint a pártszövetségben így is túlsúlyos MSZP elnökének, de ezt hamar lesöpörték. "Majdnem ráment a választás a hónapokig tartó egyeztetésekre, amiben kialkudtuk Attila listavezető helyét, hülyék lettünk volna ebben engedni. Komolyan fel se merült, hogy ne így legyen" - mondta egy forrásunk.

A miniszterelnök kabinetfőnöke

photo_camera Velez Árpád jobbra Fotó: MSZP

Velez Árpád, MSZP

Bizalmi poszt, más nem is kaphatta, mint Mesterházy régi veszprémi szövetségese, a párt de facto pénztárnoka. Információnk szerint a kabinetfőnöki posztot szervezetileg is megerősítik, kvázi kancelláriaminiszter lesz - ez még okozhat konfliktusokat a pártszövetségen belül, mert a

Kancelláriaminiszter, miniszterelnök-helyettes

photo_camera Végh Tibor / Wikimedia Commons

Szigetvári Viktor, Együtt

lesz. Bajnaiék ragaszkodtak a poszthoz, ami tényleges rálátást nyújthat a miniszterelnök munkájára, egyben lehetőséget biztosít az aparátus irányítására is. Ezt próbálja kivédeni az MSZP a kabinetfőnök szervezeti megerősítésével, illetve azzal, hogy államtitkárának Török Zsoltot (MSZP) jelölték.

Pénzügyminiszter

photo_camera Európa Pont / Flickr

Oszkó Péter, párton kívüli

Oszkó egyértelműen Bajnaiék embere, de szakértelme és a 2009-es sikeres válságkezelés miatt az MSZP és a DK sem ellenkezett kinevezése ellen. Állítólag Tukacs István titkon számított a felkérésre, de be kell érnie a parlamenti államtitkársággal.

Fejlesztési miniszter, miniszterelnök-helyettes

photo_camera Középen, Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes között.

Molnár Csaba, DK

Gyurcsány kimaradása miatt a párt második emberére, a csornai dinamitra hárul a miniszterelnök-helyettesi poszt betöltése. Molnár a helyettesség mellé a fejlesztési tárcát kérte, ez felügyeli majd az uniós források elosztását is.

A romák felzárkóztatásáért felelős tárcanélküli miniszter, általános miniszterelnök-helyettes

photo_camera MTI Fotó: Kovács Attila

Fodor Gábor, MLP

Forrásaink szerint Fodor sorsa okozta a legnagyobb fejfájást a koalíció vezetőinek. Ha már felkerült a listára, adni kellett neki egy tárcát, de semmiképpen nem akarták túlterhelni munkával. Mivel a kormányfőségre is pályázott, őt kellett első miniszterelnök-helyettesnek kinevezni, de ennek „nem lesz lényegi jelentősége", legalábbis egy Mesterházyhoz közeli forrásunk szerint. Végül a romák felzárkóztatását bízták rá, ami politikailag kényes, „kell hozzá pofa", de viszonylag sok pénzről dönthet, százmilliárdos nagyságrendű forrást rendelnek a feladathoz.

Belügyminiszter

photo_camera MTI / Marjai János

Kónya Péter, Szolidaritás

„Ez Bajnaiék sara, ők tették társelnökké a pártjukban” – dörmögte egy magas beosztású szocialista, aki szerint Harangozó Tamás például alkalmasabb lenne a feladatra.

Honvédelmi miniszter

demetermarta

Demeter Márta, MSZP

Ezt a posztot a PM-es Dorosz Dávid akarta magának, de az MSZP-nek már így is sok, kulcsfontosságú tárcát kellett átengednie szövetségeseinek. Ráadásul Európában most határozott trend, hogy a hadügyminisztériumot nőkre, ráadásul vonzó, fiatal nőkre bízzák, Demeterrel így "több legyet ütöttünk egy csapásra", vélekedett egy neve elhallgatását kérő elnökségi tag.

Esélyegyenlőségi miniszter

Szabó Tímea, PM

"Mi vezettük be a női kvótát, ők meg azzal kampányoltak, hogy kevés a nő a parlamentben. Meg hát az Együtt társelnökeként neki is adni kellett valamit" - mondta érezhető ellenszenvvel egy, a kormányból végül kimaradt szocialista. Szerinte a tárca "súlytalan", és ezt más, nem szocialista források is így gondolják.

Oktatási miniszter

photo_camera A koalícióból kimaradt Schiffer András hátterében a leendő miniszter
MTI Fotó: Marjai János

Niedermüller Péter, DK

Gondolnák vagy sem, a legnagyobb harc Hoffmann Rózsa romokban álló örökségéért folyt. A szocialisták – megjegyzem: jogosan – azzal érveltek, hogy Hoffmann ámokfutása tökéletes terepet teremtett Hiller István visszatéréséhez. A DK viszont úgy érezte, hogy ha már az Együttnek a fura társelnöki struktúra miatt legalább három tárca jut, nekik is jár még egy. Hogy pont az oktatásira mentek rá, abban a rossznyelvek szerint Gyurcsány és Hiller kiegyensúlyozottnak és békésnek semmiképp nem nevezhető viszonyának is szerepe van. Niedermüllerre végül azért esett a választás, mert mégiscsak tudós ember.

Energetikai miniszter

photo_camera Harangozó Tamás, Tóbiás József és Lukács Zoltán (b-j) szocialista parlamenti frakcióvezetõ-helyettesek az MSZP kongresszusán. Ki gondolta volna, hogy közülük csak Lukács lesz miniszter? MTI Fotó: Beliczay László

Lukács Zoltán, MSZP

„A Luki végiggürizte az előző négy évet, fölényesen nyert Tatabányán, és még ért is hozzá” – ismerte el Lukács érdemeit egy kisebb koalíciós partner befolyásos politikusa is. Lukácsra nehéz feladat vár: a választási kampányban a baloldal belelavírozta magát abba, hogy Paksot semmiképpen nem építhetik fel, így viszont alternatív megoldásokat kell találni az ország energiafüggőségére. Ráadásul Lukácsnak kell majd megoldani a rezsicsökkentés ügyét is, ami forrásaink szerint "ebben a formában fenntarthatatlan, de elvenni se vehetjük el azt a pénzt a lakosságtól".

Munkaügyi miniszter

gurnandor

Gúr Nándor, MSZP

„A szolis Kónya benyögte, hogy legyen az éhségmenetet szervező Tóth Imre Miklós. Többen leestünk a székről a röhögéstől” – engedett betekintést egy forrásunk a kormányalakítási tárgyalások oldottabb pillanataiba. Gúr budaigyulai értelemben elhadart, végeérhetetlen és összefüggéstelen mondatokkal tartotta sakkban hétről hétre Tállai Andrást, a bukott kormány belügyi államtitkárát négy éven át, és amúgy is Mesterházy egyik bizalmi embere, így valójában nem volt kérdés, hogy megkapja vágyott posztját.

Egészségügyi miniszter

jozsaistvan

Józsa István, MSZP

„Igazából örültünk, hogy volt önként jelentkező azért a romhalmazért” – kommentálta egybehangzóan több forrásunk.

Mezőgazdasági miniszter

photo_camera MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ángyán József, párton kívüli

„Erre majdnem ráment az egész alku” – mondta egy, az egyeztetések menetét behatóan ismerő forrásunk. Az egész azzal kezdődött, hogy a PM-es Szabó Rebeka bejelentkezett a tárcáért, amire a Gyurcsány és a Fodor is újabb minisztériumokat kezdett követelni magának. „Már vagy három órája ordítoztunk, amikor Szabó bemondta Ángyánt, a Bajnainak meg megtetszett az ötlet, mert a politikai oldalakon átívelő összefogás látszatát kelti”.

A nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter

vadai_agnes_dk

Vadai Ágnes, DK

„Nézd, a miénk lett a honvédelem, Bajnaiéké a belügy, valamit adni kellett Gyurcsánynak is. Az meg nem volt kérdés, hogy a Vadait benyomja, ehhez meg legalább még ért is”. Államtitkárnak Harangozó Tamást rakták mellé, az ő feladata lesz, hogy megfékezze.

Környezetvédelmi miniszter

boszanett

Bősz Anett, MLP

„Igazából nem vettük észre, hogy az agrárminiszteri üvöltözés közben a Fodor felírta a lista végére. És mire oda jutottunk, már mindenkinek tele volt a töke, hát így maradt.” Ez igazából nem szószerinti idézet, a történteket több szocialista, DK-s és bajnaista forrás hosszú szitokáradatából rekonstruáltuk.

Házelnök

szekeresimre

Szekeres Imre Jenő, MSZP

„Figyelj, a Lendvaiban és a Kovácsban már nem sok harc maradt, de az Imre bekavarhatott volna az Attilának. De jól viselkedett, ezért adni kellett neki valamit. Végülis az öt legfőbb közjogi méltóság egyike lett” – mondta egy párttársa.

Virsli, mustár, egy szelet barna kenyér

Forrásaink egybehangzó állítása szerint az első Mesterházy-kormány már az új parlament első munkanapján – a tervek szerint a május 1-i hétvégét követő hétfőn, azaz május 5-én – leteheti az esküt. A kormánytagok a május 1-i ünnepségek után a hétvégét szeretteik társaságában Söjtörön töltik, ahol ugyan kötetlen hangulatban, de már dolgozni is fognak: a beiktatáskor ígéretük szerint legalább vázlatos programot is adnak majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.