Öt rendőr lakott a körözött férfi lakásában

bűnügy
2014 április 08., 11:48
comments 6

Esztert rendszeresen verte a férje, ezért elvált tőle. Próbált eltünni a férje elől, de kiderült, hogy a férfi nyomkövetőt rejtett el a közös lakásukból elvitte holmik közé, így megtalálta, és folyamatosan fenyegette. Végül a négyéves gyereküket az anyának ítélte a bíróság tavaly áprilisban, mégsem látta a kisfiút majdnem egy éve, mert az apja egészen egyszerűen elrabolta.

Eddig akár ha nem is átlagos, de megszokott történet.

A nő a rendőrséghez fordult, és kutatni kezdett a felszívódott férj után. Járt abban a fonyódi magánóvodában, ahová a férje beíratta a gyereket. De mire eljutott oda, a férfi már kivette a gyereket.

A férfi ellen a Fonyódi Rendőrkapitányság "kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt" eljárást folytatott. Mivel a tartózkodási helye ismeretlen, a felkutatására tett intézkedések pedig nem vezettek eredményre, ezért  aférfi ellen február 27-én elfogatóparancsot adtak ki. Csakhogy később ezt visszavonták, és most már csak eltüntként keresik.

A férfi az anyja pilisvörösvári házában van bejelentve, a nő elment oda is. Az kiderült, hogy ott lakott ugyan hónapokig, de ha ő már nem is, öt rendőr ott volt a házban. A rendőrök azt állították, hogy albérlők. A ház tulajdonosával, vagyis a gyermekét magával vivő férfi anyjával kötöttek szerződést. Nekik fogalmuk sem volt, hogy ide van bejelentve a keresett férfi. A rendőrök a hétvégén kiköltöztek.  

Itt tart most a sztori, a Velvet követi a fejleményeket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.