Fodor nem áll össze sem Gyurcsánnyal, sem Bajnaival, sem Mesterházyval, függetlenül attól, hogy már összeállt velük

politika
2014 április 09., 12:46
comments 25

Az érthetetlen módon pártjáról többes számban beszélő Fodor Gábor szerdán előbb azt jelentette be, hogy a MLP nem indul az EP-választáson, most meg azt, hogy hiába kérte a DK, ő ugyan nem csatlakozik Gyurcsányék parlamenti frakciójához. Mivel az ajánlatot nem tartja elfogadhatónak – ezt Fodor Gábor közölte az MTI-vel.

Fodor az MTI-hez eljuttatott közleménye a legbátrabb politikai szöveg azóta, hogy a zaporozsjei kozákok megírták híres levelüket IV. Mehmed török szultánnak, és azt állítja, hogy "ha szorosan együttműködnének egy parlamenti képviselőcsoporttal, azt jelentené, hogy nem tudnák kellő erővel megjeleníteni az önálló liberális pártot és az önálló liberális gondolatot"

Fodor - akiről a magyar média még mindig nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy kinék a pénzéből ugrál - arra is kitért, hogy együttműködés az Együtt-PM-mel eleve nem is szerepelt az MLP elképzelései között. Sőt, amit a DK-ról mondott, az az MSZP-vel kapcsolatban is érvényes, ha esetleg ők is megpróbálnák felkérni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.