Hollandia fizet a srebenicai áldozatok családjainak

háború
2014 április 10., 16:21
comments 4

Egyenként 20 ezer eurós kártérítést folyósít három, az 1995-ös srebrenicai mészárlásban megölt boszniai férfi rokonainak a holland kormány. A családok ügyvédje szégyenletesnek nevezte a 6,1 millió forintnak megfelelő összeget.

A kártérítést 7 hónappal azután jelentette be a kabinet, hogy szeptemberben a holland legfelsőbb bíróság a hozzátartozók által még 2002-ben kezdeményezett eljárásban kimondta az ország felelősségét a három muszlim férfi halálában. A testület úgy ítélte meg, hogy a mészárlás idején Srebrenicában szolgáló (elvileg a város civil lakosságát védő) holland békefenntartóknak nem lett volna szabad átadni a bázisukon dolgozó férfiakat a tömeggyilkosságot elkövető szerb erőknek.

„A (kártérítés) összege olyan alacsony, hogy a (holland) állam nyilvánvalóan nem akarta lezárni ezt a fejezetet. Szégyenletes” – mondta a családtagok ügyvédje.

A védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a kártérítés összegét a boszniai jog szerint számolták ki, és a hozzátartozók jogosultak lehetnek további kompenzációra a családtagjaik elvesztése miatt elszenvedett anyagi kár miatt.

Néhány nappal korábban egyébként a srebrenciai áldozatok 6000 hozzátartozója indított pert a holland állam ellen a mészárlás miatt, arra hivatkozva, hogy a holland katonáknak meg kellett volna akadályozniuk a vérontást. A hágai körzeti bíróság várhatóan júliusban fog elsőfokú döntést hozni az ügyben.

A 8000 áldozattal, főleg férfiak és fiúk életével járó 1995. július 11-i vérontást a 2. világháború utáni időszak legszörnyűbb európai tömegmészárlásaként tartják számon. A boszniai háborúban a srebrenicai enklávéban lemészárolt muzulmánok hozzátartozói több pert indítottak Hollandiában, de a szeptemberi az első, a legfelső bíróság által is megerősített ítélet, ami megállapította az állam felelősségét.

A holland kormány mindig azt mondta, hogy az ország kéksisakosainak az ENSZ nem biztosított elegendő védelmet és eszközt ahhoz, hogy hatékonyan fel tudjanak lépni a körzetet támadó szerb erők ellen. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.