Merkel Athénba merészkedik

gazdaság
2014 április 11., 08:25
comments 14

Angela Merkel német kancellár pénteken Görögországba látogat, másodszor amióta nemzetközi segélyeken tengődik az ország. Utoljára 2012-ben ment Athénba, akkor tízezrek tüntettek ellene, többek között lenácizva őt.

Görögország az elmúlt években összesen 240 milliárd euró kedvezményes kölcsönt kapott az EU-tól és az IMF-től, ám ezért nagyon komoly megszorításokat kellett vállalnia. A munkanélküliség most is 26 százalék felett van, tízezreket bocsátottak el az állami alkalmazottak közül, csökkentek a nyugdíjak és a fizetések is. A megszorításokat elsősorban a német kormány erőltette az EU-ban, ezért erős az ellenszenv Merkellel szemben Görögországban.

Merkel mégis ünnepelni megy, mert a héten először fordult elő 2010 óta, hogy a görög állam sikeresen adott el államkötvényeket. Összesen 3 milliárd euró értékben fohytak a papírok, 5 százalék kamatot ígértek rá. Ez fontos jele annak, hogy Görögország magához térhet a folyamatos csődközeli helyzetből.

Hiába a szép részeredmény, a görögök elégedetlensége nem enyhült. Szerdán húszezren tüntettek a megszorítások ellen, csütörtökön pedig egy autóba rejtett bomba robbant a görög nemzeti bank székháza előtt. (euobserver)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.