Martonyi János a Mol igazgatótanácsába kerülhet

POLITIKA
2014 április 14., 18:21
comments 20

Természetesen nem marad állás nélkül a távozó külügyminiszter. A Mol egy meg nem nevezett részvényese ugyanis a társaság igazgatótanácsába javasolta Martonyit. A Mol igazgatósága támogatja a javaslatot, ami bekerült az április 24-i közgyűlés határozati javaslatai közé.

A Mol hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte, hogy a szavazatok több mint 1 százalékával rendelkező intézményi befektető részvényes új tagot javasol az igazgatóságba.

Az új határozati javaslat szerint Martonyi Jánost 2014. július 1-jétől 2019. április 29-ig tartó időtartamra javasolják az igazgatóság tagjává választani.

Martonyi mindkét Orbán-kormányban külügyminiszter volt. Korábban, 1984-től a Külkereskedelmi, majd a Kereskedelmi Minisztériumban főosztályvezető, 1989-90-ben privatizálási kormánybiztos volt. Az Antall-kormányban 1990-től a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának, majd 1991-94 között a Külügyminisztériumnak a közigazgatási államtitkára volt, közben 1990-92-ben az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökhelyetteseként dolgozott.
1994-1998 és 2002-2009 között a Baker and McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda társtulajdonosa volt.

A már korábban közzétett közgyűlési dokumentumok szerint a Mol igazgatósága javasolja a társaság közgyűlésének, hogy hosszabbítsa meg Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának lejáró igazgatósági tagságát.

Martonyi fizetése amúgy évi 25 ezer euró lenne, mellé 100 darab, összesen több mint egymilliót érő Mol-részvény járna. (via MTI/Origó)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.