Három kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen

eu
2014 április 16., 11:16
comments 24

Az Európai Bizottság ebben a hónapban is jogi lépéseket tesz azon tagállamokkal szemben, amik nem tettek eleget megfelelően az uniós jog szerinti kötelezettségeknek. A Bizottság ma 135 határozatot hozott, köztük 31 indokolással ellátott véleményt fogadott el és 4 keresetet indított az Európai Unió Bíróságán.

A Bizottság Magyarországot hivatalosan felkérte, hogy teljesítse uniós jog szerinti kötelezettségét három ügyben is. (A teljes közlemény itt olvasható.)

1. Törvény a GVH ellen

Magyarország olyan törvényt fogadott el, ami lényegében meggátolja a Gazdasági Versenyhivatalt abban, hogy szankcionálja a mezőgazdasági termékekre épülő kartelleket. Az EU működéséről szóló szerződés 101. cikke (és az azt végrehajtó rendelet) tiltja a kartellek létrehozását és a versenykorlátozó üzleti gyakorlatot.

2. Pálinkafőzés

Az Európai Bizottság felkérte Magyarországot, hogy módosítsa jogi szabályozását, ami két külön jövedékiadó-kulcsot állapít meg a szeszes italokra. Az alkoholos italokra vonatkozó jövedéki adókat a jövedéki adók szerkezetéről szóló 92/83/EGK irányelv harmonizálja, ami szerint a tagállamoknak egyetlen jövedékiadó-kulcsot kell alkalmazniuk minden szeszes italra azok alkoholtartalma alapján.

3. Trafiktörvény

Az Európai Bizottság felkérte Magyarországot, hogy módosítsa jogi szabályozását, ami korlátozza a már fogyasztásra forgalomba hozott dohánytermékek eladását. Magyarország a termékre helyezett adójelölések útján veti ki a dohány után a jövedéki adókat. Ha az adókulcs (ÁFA, jövedéki adó) változik, a régi adókulcsra utaló adójelöléssel ellátott dohánytermékeket már nem adhatják el a nagykereskedők és importőrök az új adókulcs hatályba lépését követő 15 napos időszak letelte után. A jövedéki adókat uniós irányelv harmonizálja. Ez az irányelv nem engedélyezi a már fogyasztásra forgalomba hozott dohánytermékek kereskedelmének korlátozását. A felszólítás indokolással ellátott vélemény formáját ölti (a kötelezettségszegési eljárás második szakasza). Amennyiben a szabályozást nem hozzák két hónapon belül összhangba az uniós joggal, az ügyet a Bizottság az Európai Unió Bírósága elé terjesztheti.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.