Horn Gyuláról elnevezett termet szeretne a parlamentben az MSZP

politika
2014 április 17., 09:38
comments 68

A szocialisták azt szeretnék, hogy az Európai Parlamenthez (EP) hasonlóan a magyar Országgyűlés épületében is viselje terem Horn Gyula nevét.

Erről Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke beszélt csütörtökön. Elmondása szerint nem kívánják kisajátítani az Országgyűlést, vagyis ha van arra kezdeményezés, hogy Horn Gyula mellett Antall József egykori kormányfőről is termet nevezzenek el egyszerre a Parlamentben, a szocialista párt támogatni fogja.

Ujhelyia kezdeményezést azzal indokolta, hogy Horn Gyula a 20. század egyik legkomolyabb, legnagyobb hatással bíró magyar államférfija volt, akit világszerte elismernek. Magyarország európai uniós csatlakozásának tizedik évfordulója pedig jó alkalom lenne arra, hogy termet nevezzenek el róla az Országgyűlésben, hiszen a volt szocialista miniszterelnök volt az, aki először vetette fel az ország uniós integrációját. 

photo_camera (Kovács Attila/MTI)

A parlament épületében több mint kétszáz irodahelyiség és tárgyaló van. de Ujhelyi emlékeztetett arra is, hogy Horn Gyuláról Németországban még életében utcát neveztek el, az EP-ben pedig most neveznek el róla egy termet.

A távozó alelnök közölte, a nap folyamán írásban juttatja el kezdeményezését a ház vezetésének.

Javaslattal kapcsolatban esetlegesen felmerülő kritikákról kérdésre válaszolva pedig azt mondta, az egész világon "politika etalonnak" számít Horn Gyula. Még Orbán Viktor miniszterelnök, vagy Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is elismeri, hogy Horn Gyula egy olyan államférfi volt, aki Magyarország fejlődése szempontjából fontos tetteket hajtott végre

Egy másik kérdésre azt mondta, nem szeretnék kampánytémává tenni HornGyulát, a céljuk az, hogy a volt szocialista politikus gondolkodásmódját visszahozzák a mindennapokba.

A sajtótájékoztatón Ujhelyi István a Parlament egyik termére ideiglenesen kirakott egy Horn Gyula terem feliratot. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.