Amikor Monica Lewinsky kinyitja a száját

2014 május 6., kedd 15:20
56

Az mindig bekerül a hírekbe. A Fehér Ház egykori gyakornoka most először írt hosszasan arról a húsz évvel ezelőtti esetről, amikor Bill Clinton amerikai elnök majdnem belebukott az orális szexbe.

OWEN HUMPHREYS / PA / AFP

Lewinsky a Vanity Fair májusi számában emlékezik vissza az egész világot megrengető erotikus thrillerre, de az amerikai lap honlapján már közzétette a legfontosabb részleteket:

  • A most 40 éves Lewinsky a mendemondákkal ellentétben nem azért maradt ilyen sokáig csendben, mert a Clinton-család lefizette volna.
  • Lewinsky szerint igen, a munkahelyi főnöke kihasználta, de fontos leszögezni, hogy ami történt, az két felnőtt szabad akaratából történt.
  • Lewinsky úgy érzi, nem Bill Clinton volt vele szemét, hanem azok, akik a botrány kirobbanása után felmosták vele a padlót, bűnbakot próbáltak belőle csinálni, és felhasználták saját politikai céljaikra.
  • Lewinsky akkor döntötte el, hogy elmeséli a történetét, amikor 2010-ben egy 18 éves amerikai fiú öngyilkos lett, miután kiderült róla, hogy csókolózott egy másik férfival.
  • Lewinsky szerint ő volt az első ember a világtörténelemben, akinek globális megaláztatásában kulcsszerepe volt az internetnek. És most szeretné megakadályozni, hogy ez másokkal is megtörténjen.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt