Azt az érvet már biztos hallotta, hogy az elektromos autók miatt kell új Paks

politika
2014 május 06., 04:08
comments 32

Bár az Orbán-kormány egyik érve a paksi atomerőmű bővítése mellett az elektromos autók hazai elterjesztésének igénye volt, a valóságban ez az érv aligha állja meg a helyét. A Price Waterhouse Coopers két év után újra felmérte az elektromos autók magyarországi jövőjét, és bár most már kicsit optimistább, mint 2012-ben volt, a számok alapján

az elektromos autók váratlanul nagy mértékű elszaporodása esetén se nőne meg drasztikusan a hazai áramigény.

A realista becslés szerint 2020-ban akár már 52 ezer elektromos autó, javarészt hibrid lehet az országban. A szuperoptimista előrejelzés szerint talán 240 ezer is lehet, ami már a teljes hazai autóflotta 6,23 százalékát tenné ki.

És még ez a 240 ezer - javarészt hibrid - elektromos autó is legfeljebb egy százalékkal növelné a hazai áramfogyasztást.

De a szuperoptimista forgatókönyv teljesülésének feltétele volna, hogy a kormány az EU más országaihoz hasonlóan jelentős, átlag 1,5 millió forintos támogatást adjon a robbanómotoros autóknál sokkal drágább elektromos autók vásárlásához. Vagyis, ha 2020-ig 52 ezer ilyen autó kerülne forgalomba, az másdél milliós támogatással számolva akár 78 milliárd forintjába is kerülhetne az államnak, vagyis nekünk, adófizetőknek - a PWC tanulmányában 36 milliárdos összeg szerepel, de az nem tudom, hogy jött ki.

Ezzel szemben olyan megtakarítások állnak, mint az egészségbiztosítási költségek 11 milliárdos csökkenése, a kvótakereskedelemből befolyó kétmilliárd forint, vagy a zajcsökkenéssel megtakarítható hárommilliárd. (Via Népszabadság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.