Ha nem a norvégok pénzéről van szó, akkor Lázárékat nem zavarja az Ökotárs munkája

politika
2014 május 07., 11:07
comments 22

Nyílt levélben fejezték ki megdöbbenésüket a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) pénzét elosztó Ökotárs Alapítvány vezetői, miután Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára múlt héten arról beszélt,

hogy "párthoz kötődő, szélhámos gittegyletek" kezelik Magyarországon a norvég civil alapba érkező pénzeket,

és mindezt érdemesebb lenne inkább az államra bízni.

Csepreghy megszólalása illeszkedett abba a harcba, amit felettese, Lázár János indított az Ökotárs Alapítvány ellen még április elején. Lázár akkor levelet írt a a norvég kormány EU-s fejlesztésekért is felelős külügyminiszterének, azt kifogásolva, hogy a Norvégiából magyar civil szervezeteknek érkező támogatásokról egy olyan konzorcium dönthet, mely szerinte több szálon köthető az LMP-hez.

Az Ökotárs Alapítvány válaszában arra emlékezteti Lázár Jánost, hogy alapítványuk több esetben is együttműködik kormányal. És amikor nem a norvég pénzeket osztják, akkor nincs baja velük a hatalomnak.

Azaz csak akkor tűnnek szélhámos gittegyletnek, ha olyan külföldi pénzekről van szó, melyek kiosztását még nem Lázár János ellenőrzi, máskor nincs gond a munkájukkal.

Levelében az Ökotárs példákat is hozott az utóbbi évek együttműködésére:

  • 2012 óta ez a konzorcium működteti a Svájci-Magyar Együttműködési Program Civil és Ösztöndíj Alapját, aminek bíráló bizottságában részt vesznek több minisztérium képviselői is. De a programban részt vesz a Lázár vezette Miniszterelnökség háttérintézménye, a Széchenyi Programiroda is. 
  • 2010 óta vesznek részt az új civil törvény előkészítésében és megismertetésében. 2010 végén nemzetközi konferenciát is szerveztek, amin előadott  dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár, akinek meghívására az Ökotárs igazgatója később részt vett a törvény előkészítésére összehívott munkacsoportokban is
  • Az Ökotárs első igazgatója és kuratóriumának tagja, Foltányi Zsuzsa 2012-ben kitüntetést kapott Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkártól. Foltányi volt az egyik szereplő, aki miatt a politikai összefonódás vádja megfogalmazódott, ő ugyanis 2010-ben a szimbolikus, 134-ik helyen szerepelt az LMP országos listáján. 
  • A konzorciumban szintén részt vevő Autonómia Alapítvány tapasztalataira támaszkodott már eddig is számos állami intézmény, és az EU-s források tervezésért felelős minisztériumok is. 
  • A Kárpátok Alapítvány igazgatója jelenleg is szakértőként vesz részt a Nemzetgazdasági Minisztérium felkérésére pályázat kidolgozásában, előkészítésében.
  • A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány folyamatosan együttműködik a Külügyminisztériummal, az Országgyűlés Külügyi Bizottságával és annak kormánypárti tagjaival.

És mint írják, mindezek miatt is érzik az általuk végzett munka semmibevételének, sértőnek és lealacsonyítónak Csepreghy Nándor szavait. Ezért arra kérik Lázár Jánost, kérje meg helyettesét, hogy vonja vissza kijelentését.

Ha pedig Lázár János igényli, szívesen mutatják meg neki egy személyes találkozón az NCTA működésének részleteit és eddigi eredményeit, melyek akár más támogatáskezelő rendszerek és intézmények számára is jól hasznosíthatóak lennének.

Az Ökotárs ügyében Lázár már a norvég külügyminiszterrel is levelezett.

A norvég civil pénzek kezelésére a legutóbbi pályázaton a kormányhoz sok szállal köthető Századvég is pályázott, sikertelenül.

(Címlapkép: Beliczay László/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.