Dobogókőn majdnem kitört a háború a mozgássérültek és a motorosok között

közlekedés
2014 május 10., 07:11
comments 157

Ez a levél “landolt” a múlt héten elektronikus “postaládámban”, olvassák “figyelmesen”:

Szia, Anarki!

Most olvastam ezt a cikkedet. Nagy hangsúlyt kap benne a Matyi büfé. Méltán, nekem is nagyon kedvenc helyem.

Történt ellene egy merénylet az utóbbi hetekben, úgy tűnik csak a nyilvánosság tudná megvédeni.

A szomszéd büfés, (Platz büfé) felfestett 6 mozgássérült parkoló helyet a Matyi büfé előtti helyre végig, ahol mi, motorosok parkolni szoktunk és a saját büféje elé kitett egy "motoros parkoló" táblát.

A büfések nem mernek semmit tenni, mert az illető működteti a parkolót is és jó kapcsolatai vannak a polgármesterrel.

Megkérdeztem az egyik parkolóőrt, idézem szó szerint: "Rengeteg levél érkezett az önkormányzathoz, hogy miért nincs mozgássérült parkolóhely Dobogókőn. Ide lettek kijelőlve a parkolóhelyek, a motorosok meg át lettek téve a másik büfé elé."

Ez sok motorost és normális embert érint, ne hagyjuk, hogy ezt tegyék velünk. Elsején is voltam, a Matyi büfé előtt kamumozgássérültek parkolnak, a motorosok meg ahol sikerül.

  1. Szabályosak-e mozgássérült parkolók? Ki jelölhet ki mozgássérült parkolót? Kell-e hozzá tábla is, vagy elég a felfestés?
  2. Ha szabályosak, miért nem a sok száz "rendes" helyből jelöltek ki néhányat mozgássérült helynek? Miért egy büfé előtt kell lennie az összesnek, ellehetetlenítve egy vállalkozást ezzel? Ha esetleg valami előírja, hogy egy büfé előtt kell lenniük, miért nincs egyik büfé előtt három és a másik előtt is három? Miért éppen annyi mozgássérült helyet jelöltek ki, amennyi lefedi az összes helyet a Matyi büfé előtt? És hogy lehet az, hogy a másik büfé elé motoros parkolót jelöltek ki, ami kb. ugyan annyira tűnik szabályosnak, mint a mozgássérült helyek a Matyi előtt...

A lényeg, hogy a motorosok többet fogyasztanak mint az autósok, mert nekik általában végcél a Matyi büfé, az autósok meg csak parkolnak majd mennek tovább kirándulni. Ráadásul egy autó helyére odafér négy motor. Szerintem ezért próbálja ilyen gennyes módszerrel lenyúlni a Matyi büfé motoros vendégeit. Meg mert úgy tűnik, megteheti.
:(

Z.

Cselekednem kellett. Z. ugye személyesen tőlem kérte, hogy nyomozzam ki, mi a helyzet, ez eleve kötelez. És egyébként is kétszeresen érintett vagyok az ügyben: egyrészt mint motoros, másrészt motorosként mint potenciális mozgássérült. Aztán a szomorú szmájli a levél végén :( Nem lehetett kitérni az oknyomozói munka elől.

A helyszín feltérképezésével kezdtem, íme az ügy szempontjából kiemelt fontosságú tereptárgyak:

1dbg_terkep

Történelmi háttér: hosszú évek, talán évtizedek óta az a helyzet, hogy a motorosok felmennek Dobogókőre, megállnak a Matyi büfé előtt, isznak egy kakaót műanyag pohárból, nézegetik a motorjaikat, majd ismeretlen helyre távoznak.

Egy-egy nyári hétvégén több tucat motor állt a Matyi büfé előtt, ahová nem volt felfestve semmilyen parkolóhely. Hagyománytiszteletből ott álltam meg én is tavaly ősszel életem első Harley-Davidsonjával:

harley_matyi

Most tavasszal egyik pillanatról a másikra mozgássérült-jelek lepték el a betont a Matyi büfé előtt:

4_dobogoko

Még az útkereszteződésbe is jutott egy. Tábla nincs.

2_dobogoko

Ezzel egy időben a konkurens Platz büfé előtt megjelent a tábla, miszerint ott a motoros parkoló:

6_dobogoko

Közelebbről játszik rajta, hogy házilagos gyártmányú, nejlonnal vízálósított modell:

5_dobogoko

A helyszínen óriási szerencsémre azonnal belefutottam két emberbe, akik épp a további parkolóhelyek rézsútos vonalait festették. A fiatalabb elmondta, hogy ők csak parancsot teljesítenek, érdeklődjek a pilisszentkereszti önkormányzatnál, ahol a parancsot kiadták. Az idősebbel folytatott beszélgetésem szó szerint így hangzott:

– Miért oda tették a mozgássérült parkolóhelyeket, ahol a motorosok szoktak állni?
– Eddig ott álltak a motorosok, most majd itt állnak. Fordult a kocka. Minden kockának hat oldala van.
– Lefényképezhetem, ahogy festik a vonalakat?
– Nem.
– Nem önöket, csak a vonalakat.
– Itt nem lehet fényképezni.
– Dehát ez nem közterület?
– Közterület, igen, akkor menjél innen, mer útba vagy bazmeg.

Azzal az idősebb útburkolatjel-festő elkezdett a lábam előtt egy centire söprögetni a seprűjével, ami az útburkolatfestők nyelvén feltehetően ugyanazt jelenti, amit verbális eszközökkel már korábban kifejezett: hogy menjek onnan, mert útba vagyok, bazmeg.

Mivel a Matyi és a Platz is zárva volt, és a tulajdonosokat nem tudtam felhajtani (a menedékház felszolgálója szerint csak hét végén vannak nyitva) a pilisszentkereszti önkormányzatra loholtam, ahol Lendvai József polgármester és Baranyák Szilvia jegyző fogadtak. És bár azt vártam, hogy szemberöhögnek a hülye problémámmal, egészen kedvesek voltak, és nem röhögtek, csak mosolyogtak a hülye problémámon. A következőkről tájékoztattak:

  • A dobogókői parkolóban eddig nem voltak mozgássérült parkolóhelyek, így az önkormányzat elhatározta, hogy mostantól lesznek.
  • Az a szabály, hogy 50 parkolóhelyre kell jutnia egy mozgássérült helynek.
  • Azt viszont, hogy pontosan hol legyenek a mozgássérült parkolóhelyek, már nem a hivatal, hanem annak 100 százalékos tulajdonában álló nonprofit cég, a Pilisi Klastrom Kft. döntötte el, és a munkákat is ez a cég végzi.
  • Lendvai polgármester úrnak amúgy semmi baja a motorosokkal, de nem kéne összevissza a záróvonalon előzgetni, az meg, amikor az erdő csöndjében a múltkor szemetet szedtek, és száz motoros egyszerre beindította a motorját, kifejezetten zavaró volt.
  • A Matyi büfét olvasónk szerint ellehetetlenítő Platz büfé tulajdonosának hivatalosan nincs köze sem a polgármesteri hivatalhoz, sem a Pilisi Klastrom Kft.-hez, ami a parkolót üzemelteti.
  • A Platz büfé önkormányzati tulajdon, az üzemeltető csak bérli.
  • Az önkormányzatnak a bérleti díjon és az állandó rezsiköltségen kívül nem származik extra bevétele a Platz forgalmából.
  • A polgármester azt állítja, nem ismeri a Platz üzemeltetőjét, aki pályázat útján nyerte el a bizniszt. Ki tudná keresni a laptopján, de azt éppen kölcsönadta.
  • Fun fact: néhány éve, még egy előző bérlő idején a Platz büfébe valaki egy éjszaka Molotov-koktélt dobott be, az épület kiégett, de ennek sincs köze se a motorosok, se a mozgássérültek parkolásához.

Természetesen nem hagytam abba az oknyomozást, megkerestem Magyar Zsoltot, a parkolót üzemeltető kft. ügyvezető igazgatóját, aki a következőket mondta:

  • Nagyon sok mozgássérült panaszkodott, hogy Dobogókőn nincs nekik kijelölt parkolóhely. Hivatalos formában, írásban ugyan nem, de szóban a parkolóőröknek igen.
  • A Dobogókőre látogató autósok közül minden ötödiknek (!) van mozgássérült-matricája, mert “ide gyógyulni járnak az emberek” (mint közismert, itt a Föld szívcsakrája). Hogy valódi-e a matrica, vagy kamu, azt a kft. nem vizsgálhatja.
  • A mozgássérült helyeket azért a Matyi büfé előtt jelölték ki, mert a parkolónak az a része van legközelebb a mozgássérültek által potenciálisan látogatott kilátóhoz, a vécékhez és a menedékházhoz (mellesleg a Matyi büféhez is.)
  • A mozgássérültek érdekében nemsokára a vécét és a kilátót is akadálymentesítik.
  • Dobogókőn nincsenek közterület-felügyelők, legfeljebb a parkolóőr kérheti meg szépen bárkit, hogy ne álljon a mozgássérültek helyére. Később lehet, hogy kölcsönkérnek pár felügyelőt Pomázról, de addig elvben bárki ráállhat a mozgássérült helyekre.
  • Fun fact: Magyar Zsolt maga is motorozik, régebben egy 600-as Fazere volt, most egy nagyrobogóval jár.

Erre jutottam. Azoknak, akik se nem motorosok, se nem mozgássérültek, esetleg csak az egyikek a kettőből, a következő két megjegyzést szeretném hozzáfűzni a hihetetlen történethez:

  1. A motoros, főleg egy motorozáshoz rendesen beöltözött motoros számos tekintetben hasonlít egy mozgássérülthöz. A sok bőrben, protektorban, térdkoptatóban és kalodaszerű csizmában, a sehova nem tehető sisakjával a hóna alatt izzadva két lépést sem szívesen tesz meg, nemhogy ötvenet. Ezen kívül szereti rajta tartani a szemét a motorján, nehogy leszarja egy légy, esetleg feldöntse egy kisgyerek, amivel egyébként komoly károkat lehet okozni egy motorban. És szeret bandázni is, már amelyik, és ha már bandázik, szeret egymás mellett állni. Ha a pilisszentkereszti önkormányzatnak lett volna egy kis esze, mindezt figyelembe veszi, és pár tízezer forintnyi festékkel kialakít egy normális motoros parkolót ott, ahol az a motorosoknak is jó, vagy ahová már amúgy is odaszoktak.
  2. Ha Dobogókőn egyetlen valódi mozgássérültnek is csak egyetlen lépéssel is többet kellene megtennie a feltétlenül szükségesnél, akkor most szégyellhetné magát minden motoros. Így legalább nyugodt lelkiismerettel lesz kénytelen mindenki átszokni a Platz büfébe. Vagy letenni a motorokat a Platz előtt, és tüntetőleg átvonulni a Matyiba. Ötven méter az egész. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.