A TEK kedd hajnalban megkezdte túszmentő akcióját Kelet-Ukrajnában

POLITIKA
2014 május 20., 07:21
comments 18

Megérkezett Kelet-Ukrajnába és Hajdu János tábornok szerint már "megkezdte a műveletet" a TEK speciális egysége. A feladat:

egy ismeretlen fegyveresek fogságába esett magyar férfi kiszabadítása.

A túsz egy ukrajnai cégnél dolgozik. Magyar rendszámú gépkocsijával közlekedett, amikor a válságövezetben Hajdu szerint "rossz helyre tévedt". Épp ezért nem is klasszikus túszejtésként kezelik a helyzetet, pláne mert még senki sem követelt semmit a férfi szabadon engedéséért.

A férfi fogságba eséséről "operatív úton jutottak információhoz", mondta Hajdu, aki még azt is elmondta, hogy

nem rendelkezik új információval a férfiról, de szerinte jól van.

Azt pedig megjósolni se akarta, hogy órákon, napokon, heteken, netán hónapokon belül szabadítják-e ki, ha egyáltalán kiszabadítják. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.