Angliánál nyomják fel Bajnaiék Matolcsyt

külföld
2014 május 22., 11:04
comments 66

Az Együtt-PM gazdaságpolitikusa, Pápa Levente az angol bankfelügyeletnél tesz bejelentést a Goldman Sachs ellen bennfentes kereskedés gyanúja miatt, mert arra kíváncsiak: Matolcsy György még az NGM élén végrehajtott-e egy

„pénzügyi hazaárulást”.

Még márciusban, Matolcsy György egykori kabinetfőnöke könyvének megjelenésekor, az abban leírtakat figyelembe véve fordult a Legfőbb Ügyészséghez. A párt gyanúja szerint az akkori gazdasági miniszter bennfentes információkat adott át a Goldman Sachs képviselőinek arról, hogy Magyarország felveszi a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal, és a bankárok ezen több millió dollárt kereshettek. Az ügyészség azonban érdemi vizsgálat nélkül szüntette meg az eljárást, ezért a bennfentes kereskedést szigorúan büntető brit hatósághoz fordul – írja az MTI.

photo_camera Fotó: AFP / Kisbenedek Attila

Azt várja, hogy adjanak választ arra: történt-e nagy forgalmú, gyanús kereskedés a forint és a magyar államkötvények piacán néhány órával az előtt, hogy a nemzetgazdasági tárca bejelentette a kapcsolatfelvételt a nemzetközi pénzügyi intézményekkel, és ha igen, melyik bankok vettek részt abban. Azt is tudni szeretné, hogy a magyar hatóságoknak lehetett-e tudomásuk a gyanús ügyletekről, de a fő kérdésnek azt tartotta: a Goldman Sachs tudott-e, és ha igen, honnan, a későbbi bejelentésről.

Pápa Levente, felidézve a 2011. november 17-én történteket, emlékeztetett: délután négykor vált ismertté a kormány kapcsolatfelvétele az IMF-fel és az Európai Unió pénzügyi szerveivel, ami forinterősödést és az állampapírok árfolyamának emelkedését generálta. Néhány órával korábban viszont a gazdasági miniszter a Goldman Sachs képviselőivel ebédelt, ahol „kikotyogta” az információt, legalábbis ez derül ki Wiedermann Helga egykori kabinetfőnök könyvéből.

Matolcsy a botrány után hivatalosan is beismerte, hogy fikció a róla szóló hőstörténet. Wiedermann Helga viszont később azt állította: az inkriminált ebéden személyesen nem vett részt, arról a tárgyaláson részt vevő személyektől nem kapott információt, de azt állította, hogy a regénye tényregény, bár számos olyan esemény szerepel a kötetben, amiken személyesen nem volt jelen, az ott történtekről csak (gyakran többszörös) áttételeken keresztül szerzett tudomást.

Pápa Levente azt mondta: az aznapi árfolyammozgásból látszik, hogy délután egy és két óra között a forint érthetetlen módon erősödött.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.