Frankie Trull, a Nemzeti Szövetség a Biomedikai Kutatásért (NABR) elnöke elszánt abban, hogy szervezete megfordítsa a trendeket az Egyesült Államokban. Ott, ahol az elmúlt években bíróságok

• válóperekben állatelhelyezésről;
• örökösödési perekben, az elhunyt házikedvencének járó örökségről;
• vagy meggyilkolt házikedvencek tulajdonosainak járó nem vagyoni kártérítésről

döntöttek. Vagy ahol tucatnyi nagyvárosban és Rhode Island államban a helyi rendeletekben "gazda" helyett "gyámnak" nevezik már az állatok tuljadonosát.

Vagyis ahol egyre több jel utal rá, hogy az állatok, de legalábbis a házikedvencek hamarosan jogi személlyé válhatnak. Márpedig ha a házikedvenceket elkezdik személyként kezelni, akkor a következő lépés a kísérleti egerek személyi jogainak elismerése lehet, legalábbis ettől tartanak az orvoskutatók.

Talán nem is alaptalanul.

Az egész a 17. században kezdődött, amikor René Descartes arra jutott, hogy az állatok lélektelen gépek, amiknek se gondolataik, se érzéseik nincsenek, tehát

teljesen rendben lévő dolog élve felboncolni őket, hogy tanulmányozzuk ennek a fura gépezetnek, a testnek a működését.

Descartes ezt a gyakorlatban is kipróbálta, egész érzékletes leírást adott arról, hogy ha egy élő kutya szívét levágjuk az artériáról és beledugjuk az ujjunkat, a szív összehúzódásakor nagy nyomást érzünk, ami a szív kitágulásával megszűnik.

Az élveboncolás egészen a hatvanas évekig bevett gyakorlat volt, alanyai pedig leginkább kutyák és macskák voltak - pedig Nagy-Britanniában már az 1870-es években felvetette a betiltását a világ első állatvédő szervezete, a Királyi Társaság az Állatok Kínzásának Megelőzéséért.

1948-ban például az amerikai orvoskutató-lobbi elérte, hogy több államban is törvényben kötelezzék az állatmenhelyeket azoknak a kutyáknak és macskáknak az átadására, amelyekért senki sem jelentkezett.

Végül ez lett a vesztük.

A piac egyszerű törvényei itt is igaznak bizonyultak. Ha kereslet van, az megteremti magának a kínálatot is. Így egyre több gyanús alak - a kor szlengjében buncher - kezdett házikedvenceket lopni, amiket aztán dílerek adtak tovább a kutatóknak. A dílerek pedig borzalmas körülmények között tárolták az állatokat. Az ekkor még fénykorát élő képes magazin, a Life

"Koncentrációs tábor kutyáknak"

címen dolgozta fel a jelenséget. A hatás elsöprő volt.

Az amerikai törvényhozás több levelet kapott a felháborodott választópolgároktól az ügyben, mint a vietnami háború és a polgárjogi harc ügyében együtt. Egy ezidőben alakult civil szervezet, az Egyesült Államok Humánus Társasága (HSUS) pedig kilobbizta a Laboratóriumi Állatok Jólétéről című törvényt, amely alapján felszámolhatták a laborállat-kereskedéseket.

Napjainkra kutyákkal és macskákkal már csak elvétve kísérleteznek, de az állatvédők és a kutatók harca így is inkább csak fokozódott. A csata most elsősorban a nem emberszabású főemlősök használatáról szól, de a radikális állatvédők úgy általában be akarnák tiltani az állatkísérleteket.

Ez viszont több okból is aggályos.

A tudományos okok viszonylag könnyen beláthatók:

Az állatkísérletek nélkül nehezen lehetne tesztelni új gyógymódok élő szervezetre gyakorolt hatását, vagyis az állatkísérletek teljes mellőzése emberéletekbe kerülhet.

De van egy érdekesebb, nem is annyira jogi, mintsem általános erkölcsi aspektusa is a kérdésnek, amit a legjobban talán a kaliforniai Peperdine Egyetem jogászprofesszora, Richard Cupp fogalmazott meg:

"Ha az állatokat beengedjük legbelsőbb köreinkbe, az megkoptatja az állítást, hogy az ember egyedi. Ha egy szintre emeljük az állatokat az emberrel, akkor már nincs erkölcsi felelősségünk abban, hogy gondoskodjunk róluk. Másrészt, ha az állat és az ember egyenlő, akkor mi akadályozna meg bennünket az emberek elaltatásában?"

Amihez macska-, kutya- és disznórajongó teknőstulajdonosként csak annyit tennék hozzá, hogy nem egy népirtás kezdődött azzal, hogy embereket állatokhoz kezdtek hasonlítani. Például Ruandában sem a tuszik, hanem a "csótányok" kiirtására buzdított a rádió. Szóval ezen az érven talán érdemes elgondolkodni. (Via Popsci)