Vége a Portik - Laborc találka miatti nyomozásnak, nem történt bűncselekmény

bűnügy
2014 május 30., 11:03
comments 30

Több mint egy évig nyomoztak Laborc Sándor, az NBH korábbi főnöke ellen, mert az ügyészség szerint bűnpártolást követett el, amikor egy étteremben találkozott Portik Tamással. Portikot olajszőkítő maffiózónak szokás vélni, és éppen idén kapott 11 évet a Prisztás József 1996-os meggyilkolásának megrendeléséért.

Az ügyészség azt feltételezte, hogy Laborc és Portik közéleti szereplők, bírók, ügyészek, rendőrök kompromittálására készülhettek, például úgy, hogy Portik bordélyházba viszi őket, aztán pedig lebuktatják őket. Laborcot az Alkotmányvédelmi Hivatal jelentette fel. Portik és Laborc beszélgetésének leiratát pedig - a nevek kitakarásával - az Orbán-kormány nyilvánosságra hozta.

A nyomozás mostanra megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, a nyomozást pedig május 22-én lezárták.

Az ügyben parlamenti tényfeltáró bizottság is eljárt. Ott megállapították, hogy ugyan hiba volt Laborc Sándornak találkoznia Portik Tamással, de semmilyen jelét nem találták annak, hogy tényleg kompromittáltak volna valakit. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.