Két éven belül megszülethet az első ember, akinek három szülője lesz

meghökkentő tudomány
2014 június 03., 19:08
comments 29

Egy birt jelentés szerint két nő petesejtjéből és egy férfi spermájából alkotnák meg. Már ha legális lesz, ez még az Egyesült Királyság kormányától függ.

A módszert a halálos mitokondriális betegségek megelőzésére használnák. Most 6500 újszülöttből egy ilyennel születik, csak az anyától kaphatja el a gyerek. A brit Emberi Megtermékenyítési és Embriológiai Hatóság szerint az új szülészeti módszer nem veszélyes, de ezt még további ellenőrzésekkel kell igazolni. A módszer lényege, hogy a két szülő mellett egy egészséges mitokondriummal rendelkező nő is részt vesz a fogantatásban.

Van, aki szerint addig nem tudjuk, hogy ez a fajta fogantatás mennyire biztonságos (itt a genetikai mutációra kell gondolni), amíg ki nem próbálják élesben. Ahhoz viszont még a parlament jóváhagyása kell. Vannak olyan szervezetek, amik szerint ez a hagyományos családmodell végét jelentheti, mások a nem várt tudományos következményektől tartanak, úgyhogy egyelőre nagy a vita az elmélet körül. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.