Lázár szerint az ország érdekeivel ellentétes lenne, ha nyilvánosságra hozná külföldi útjainak részleteit

politika
2014 június 04., 13:05
comments 178

Lázár János miniszterjelölti meghallgatása előtt beszélt erről szerdán újságíróknak.

Azt mondta, hogy

a kétmillió forintot azért bocsátotta a magyar állam rendelkezésére három, összesen hatnapos külföldi útja után, mert a bíróság arra a próbálta kötelezni, hogy hozza nyilvánosságra ezeknek az utaknak a részleteit.

Mint mondta, a miniszterelnök megbízásából utazott, a magyar állam érdekében álló hivatalos tárgyalásokat folytatott és olyanokkal találkozott, akik Magyarország szempontjából kiemelten fontosak, "hazájuknak megbecsült gazdasági vagy politikai szereplői, ott köztiszteletben álló emberek".

Szerinte a bíró egy tarthatatlan döntést hozott, amikor nem fogadta el azt a Miniszterelnökségi álláspontot, hogy az az ország érdeke, hogy ezek a tárgyalások ne kerüljenek nyilvánosságra.

Lázár János azt mondta, a bíró álláspontját nem tudja megváltoztatni, de szerette volna azt elkerülni, hogy nyilvánosságra kelljen hoznia azoknak az embereknek a nevét, akikkel találkozott, mert meggyőződése szerint ez ellentétes lenne Magyarország érdekeivel.

"Ha ez kétmillió forintba kerül, akkor kétmillió forintba kerül"

- tette hozzá.

Egy múlt keddi bírósági tárgyaláson kiderült, közel kétmillió forintba került a szállás Lázár Jánosnak és egy munkatársának három utazáson, összesen hét nap alatt. A bíró a tárgyaláson részítéletet is hozott, kimondta, hogy a két útról Miniszterelnökségnek részletesebb tájékoztatást kell adnia.

A nem jogerős döntés ismertetése után Lázár közölte, hogy lemond a törvényben biztosított utazási költségtérítéseiről, és a három utazáson felhasznált kétmillió forintot a költségvetés "rendelkezésére bocsátja".

A pert az Origo újságírói indították. A döntés után cikkben számoltak be az út körülményeiről, ezután nem sokkal leváltották a lap főszerkesztőjét, Sáling Gergőt. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.