Demokratikus országokban nem nagyon építenek közpénzből stadionokat

POLITIKA
2014 június 10., 08:18

"Nagyszabású sportberuházások azokban az országokban történnek állami pénzből, ahol a vezetőknek nem kell a közvélemény miatt aggódniuk."

Ezt a Wire írja a stadionépítésekről szóló összefoglalójában. Azt is, hogy

ahol az adófizetők beleszólhatnak, ott nem az ő pénzükből építenek stadionokat.

A cikk elsősorban a 2022-es téli olimpia körüli bonyodalmakról szól.

A legutóbb május  26-án a lengyelek utasították el helyi népszavazáson, hogy náluk rendezzék a játékokat. A szavazók 70 százaléka ellenezte a rendezést. A pályázat körül felmerült a korrupció gyanúja, de a fő ok az volt, hogy a lengyel adófizetők nem akartak 51 milliárd dollárt költeni a sporteseményre, amennyibe az idei szocsi olimpia került.

Nem a lengyelek voltak az elsők.

Januárban a svédek szálltak ki.

Ez óriási befektetés lenne, ami aztán nem térülne meg

Ezt mondta a Stockholmot irányító Mérsékelt párt szóvivője arról, hogy miért nem akarnak olimpiát rendezni.

Tavaly novemberben a németek dobták be a törölközőt egy népszavazás után, ott 52 százalék utasította el a rendezést. Az ellenállás fő oka ott is a magas költségek, az átláthatóság hiánya és környezetvédelmi indokok voltak.

Ugyanez történt 2013 márciusában Svájcban. Ott is 52 százalék szavazott a rendezés ellen. Attól féltek, hogy a tervezettnél végül jóval drágább lenne az esemény, és nem folyna be elég pénz hozzá, hogy az olimpia nyereséges legyen.

Az 2022-es téli olimpia pályázatán két komolyan vehető szereplő maradt: Kína és Kazahsztán. Egyik ország sem a demokratikus hagyományairól ismert. A kormányoknak nem kell attól tartaniuk, hogy az állampolgárok nagy tömegben kezdenének el panaszkodni, hogy miért pont stadionokra költik a pénzt.

Brazíliában lesz focivébé, de a helyiek egy része egyáltalán nem örül neki.

Brazília túlköltekezett az idei nyári világbajnokságra, olyan pénzeket felhasználva, amiket lehetett volna iskolák, utak és kórházak építésére is fordítani.

Ezt nem a világbajnokság elleni tüntetők mondják, hanem Pelé, az ország leghíresebb focistája.

Május végén az amerikai lapok írtak hosszan arról, hogy Los Angelesben, illetve Kaliforniában az adófizetők sosem támogatnák, hogy közpénzből épüljön focistadion. Pedig az sokkal nagyobb valószínűséggel térülne meg, mint egy olimpia szintű beruházás.

Amerikában az is előfordult, hogy eltitkolták a közvélemény elől, hogy közpénzt költöttek stadionépítésre.

Az atlantai csapatnak, a Bravesnek Cobb megyében építettek 300 millió dollár (66 milliárd forint) közpénzből stadiont. A csapat elnöke, John Schuerholz az átadás után arról beszélt, hogy

sosem lehetett volna megcsinálni a dolgot, ha idő előtt kitudódik, hogy az adófizetők pénzét költi a stadionra. Ezért volt olyan fontos a titoktartás, mert ha kiderül a dolog, akkor az emberek tiltakozni kezdtek volna, és nem épül meg a stadion.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.