Az új szlovák elnök nem egy szakasztott Tarlós István

külföld
2014 június 11., 13:13
comments 9

"Szeretném megnyitni azok előtt a kapukat, akik a segítségünkre szorulnak. Legalább így szimbolikusan szeretném megmutatni már az első napon, hogy megbízatási időm alatt prioritásként fogom kezelni őket."

Így jelentette be Szlovákia új államfője, Andrej Kiska, hogy vasárnapi beiktatásán az elnöki palota kertjében hajléktalanokat kíván megvendégelni.

A hajléktalanok az állami intézmények és az egyházak vezetőivel, illetve a diplomáciai karral közösen ünnepelhetik majd az új elnököt. De a kötelező vendégeken kívül meghívta a civil szervezetek képviselőit és egészségügyi dolgozókat is.

"A meghívott vendégek listája azt mutatja, amiért beléptem a politikába. Olyan embereket hívtam meg, akik segítenek másoknak, de olyanokat is, akiknek segítségre van szükségük" - mondta. (Via Bumm)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.