hajléktalanok

2020. március 31.
2019. augusztus 19.
2019. január 24.
2019. január 6.

Magyar Szociális Fórum: Szeptember óta 59 ember fagyott halálra az országban

A Népszava a Magyar Szociális Fórum adatai alapján azt írja: Magyarországon szeptember és január 2. között 59 ember fagyott halálra, a hajléktalantörvény október 15-i életbe lépése óta 52-en. A többség a fűtetlen otthonában, vagy a kórházba szállítása közben, illetve utána halt meg, mert már nem tudtak rajta segíteni.

2018. november 19.
2018. szeptember 26.
2017. április 11.
2017. február 15.
2016. november 11.
2016. március 24.
2015. augusztus 4.
2015. július 15.
2015. június 17.
2015. május 21.
2015. március 23.

Visszaállította a hajléktalanok támogatását a fővárosi közgyűlés

Ellenszavazat nélkül fogadták el az LMP javaslatát, amely szerint újra folyósítani fogják a havi 11 ezer forintos átmeneti segélyt. Ez az érintettek által legnagyobb számban igényelt segély, amit a legutóbbi közgyűlésen kihagytak a települési támogatások felsorolásából. Az átmeneti segély azoknak a hajléktalanoknak jár, akik már jogosultak nyugdíjra, de igénylésüket még nem bírálták el. (MTI)

2015. március 4.
2014. december 3.
2014. szeptember 30.
2014. augusztus 19.
2014. augusztus 11.
2014. június 26.
2014. június 23.
2014. június 11.
2014. január 17.
2013. november 28.
2013. november 21.
2013. november 20.
2013. november 14.
2013. november 13.
2013. október 14.
2013. október 3.
2013. augusztus 26.