Ugye magának is feltűnt, hogy egy technopartin milyen kevés szomorú ember van?

meghökkentő tudomány
2014 június 11., 11:07
comments 12

Hogy a ketamin több egyszerű lónyugtatónál, azt a partikultúrában már régóta tudják. Erős nyugtató hatása mellett ugyanis euforikus és hallucinogén is, ami miatt különösen népszerű az elektronikus zene rajongói körében.

De még ennél is többet tud. Az ausztráliai új-dél-walesi egyetem a héten publikálta kétéves klinikai kísérletei eredményeit, amiben azt vizsgálták, milyen adagolásban lehetne használni a ketamint az amúgy más módon szinte kezelhetetlen súlyos depresszív zavar tüneteinek enyhítésére.

Azt már régebben is tudták, hogy a ketamin hatásos gyógyszere a depressziónak. A korábbi kísérletek résztvevői arról számoltak be, hogy már egy adag elfogyasztása 24 órán belül jelentősen javította hangulatukat. Most viszont a pontos adagolást igyekeztek megállapítani, ennek eredményeként a ketamin akár hivatalosan is engedélyezett, a nagyközönség számára is elérhető gyógyszer lehet.

A kísérletben négy olyan alanyt vizsgáltak, akiknél a hagyományos antidepresszánsok nem váltak be. Két éven át tanulmányozták, hogy pontosan hogyan reagálnak különböző adagokra, így kidolgozták a módszert, hogy pontosan be lehessen állítani a szükséges mennyiséget.

A ketamint intravénásan, illetve a cukorbetegek inzulinadagolójához hasonló mikrotűs oltással adagolták. Megállapításaik szerint az alanyok 72 órán belül tüneteik enyhülését tapasztalták. A nagyobb adagoknál mellékhatásként hallucináció jelentkezett, de ez rendre fél órán belül elmúlt, és nem volt szükség külső beavatkozásra.

Azt, hogy a ketamin pontosan milyen hogyan hat a depressziósokra, nem tudják. Az viszont biztos, hogy szemben a most használt szerekkel, amik kettő-négy órán belül enyhítik csak a tüneteket, a ketamin azonnali enyhülést hozhat.

"Eddigi tapasztalataink alapján határozott jótékony hatásai vannak a depressziós páciensekre. Az antidepresszáns hatás mértéke és sebessége lenyűgöző, a mellékhatások rövidtávúak. Orvosi felügyelet mellett biztonságosan használható" - mondta a kutatásról Colleen Loo, a tanulmány szerzője. (Via Vocativ)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.