Tisztelt Olvasók!
Tegnap a 444.hu csillagos házakkal foglalkozó rovatában megjelent ez a szöveg, amelyet jómagam tévesen ismeretlen szerzőnek tulajdonítottam. Rövidesen kiderült, hogy a szövegrészlet Szép Ernő Emberszag c. művének egyik részlete. Otromba hiba! Még tavaly ősszel a budapesti Zsidó Levéltárban került a kezembe az a gyűrött, töredékes, kézírásos füzet, amely tehát nem más, mint Szép Ernő korabeli vázlatfüzete. Néhány lapot azonnal kifotóztam belőle. Nyilván a szöveg alapján illett volna fölismernem.
Elnézést kérek!

Mink András

• Az alábbiakban részleteket közlünk egy ismeretlen, valószínűleg idősebb, a zsidók számára kijelölt csillagos házban lakó nő följegyzéseiből, 1944 nyaráról.
• A kézzel írott napló töredékesen maradt fönn a budapesti Zsidó Levéltárban.
• A szövegből nem derül ki, pontosan melyik házról van szó, de minden valószínűség szerint a Szent István park környékén lehetett.

Sok rokont fogadtak be, többet, mint ahány személyt a lakás négyzetméterszáma rendelt. Idős meg fiatal asszonyokat gyerekeikkel. Teli van ággyal, rekamiéval, fotőjággyal az a szép nagy lakás. Az asszonyok piacra jártak, főztek, mosogattak, mosták a szennyest. Cselédet a zsidó nem tarthatott.

Zsidó, mármint izraelita felekezetű különben alig volt a ház csillagos lakói közt. Katholikusok voltak, vagy protestánsok. Csak hát a szülők vagy a nagyszülők! (...)

Amikor lementünk az óvóhelyre, ... egy hölgy felpattant a padról „nem ülök zsidók mellett” felkiáltással. A másik hölgy, aki az urával oda leült, méltatlankodva fordult felénk: „Mit szólnak ehhez a szemtelenséghez? Két éve katholikusok vagyunk!”

Ennek az asszonynak is, meg amannak is gyémántkeresztecske villogott a nyakában. Az ilyen nőket tavaszra elnevezték csillagkeresztes hölgyeknek. A kitért asszonyok tüzesebb antiszemiták voltak, mint a kitért urak. Különben szinte minden zsidó, az is, aki megmaradt a felekezete mellett, az is mind antiszemita volt. (...)

Szinte mindennap estefele ellátogat F. úrhoz egy 20-22 esztendős fiú, rokon, fehér karszalaggal dolgozik valamiféle üzemben, mert a keresztény zsidó munkaszolgálatos nem sárga karszlagot hord, hanem fehéret. Ennek a fiúnak olyan jó keresztény képe volt, hogy bátran belóghat engedély nélkül is a városba, sose fogták még meg. A fejébe honvédsipka van, azt viselik különben a sárga karszalagos fiúk is.

Járnak a házba más fiúk is, akik így meg- és belógnak Kelenföldről, Kőbányáról, akiknek a képin nem lehet a zsidót gyanítani. Az útra persze a fehér is, a sárga is leveszi a karszalagját. Szüleiket, rokonaikat, mennyasszonyukat vagy a kedvesüket látogatják így ezek a vakmerő fiúk. F. úr látogatója jogászhallgató, minden nap hoz egypár friss hírt ... Először is referálja a londoni adást. Ők mindig megkapják az angol híreket, a főhadnagy úr megengedi az irodába beosztott zsidóknak, hogy Londont hallgassák.

 

Főhadnagy úr jó fiú, intelligens, ab ovo tudja, hogy a németeket ki fogják ütni. Urazza a kényszermunkára vitt zsidókat, minden nap bocsánatot kér, amiért ilyen csúnyán meg kell őket dolgoztatni. De a keretlegénység között is sok van, aki mindig utálta a németet, pláne, amióta beerőszakoskodtak ide.

Este nyolc és kilenc között benéztem Bakonyi doktorhoz, ő csak este jön meg a hivatalából. A községi tisztviselők reggel 8-tól este 8-ig közlekedhettek. (...) A legtöbbet Bakonyi doktor járta a minisztériumokat a zsidóügyekkel, és minden nap hozott haza híreket, bizony nem mindig jókat.

Tegnap olyan jó hírt hozott, hogy a Kormányzónak sikerült kiharcolni, hogy a Kistarcsán már vagonokba rakott ezerötszáz zsidót, szocialistákat, ügyvédeket, a sajtókamara volt zsidó tagjait mégsem viszik ki Németországba. Kiszállhattak a teherkocsikból, mehettek boldogan vissza a barakkokba. [A Kistarcsára internált túszokat később, július 20-án mégis deportálták, annak ellenére, hogy Horthy július 9-én felfüggesztette a deportálásokat. A szerk.]

Ma pedig kihívott az erkélyre, ott árulta el, hogy a belügyben megsúgta egy jóembere, hogy baj van, háromezer csendőrt vezényeltek föl Pestre. Ezt megint a németek csinálják, a pesti zsidóságot is deportálni akarják. (...)

A két jóravaló házparancsnok, B. úr meg D. úr azt is megengedte, hogy a csillagos lakók is napozhassanak odafenn a tetőteraszon. Keresztény lakás összesen öt volt a házban. Képzelhetni, micsoda boldogság volt ez. Felhordták az erkélyekre szóló fekvőszékeket, a nagy zöld, piros, álló napernyőket, előkerültek a trikók. Fenn a teraszon zuhany is volt, akár a strandon. Odafenn olvasgattak meg kártyáztak azután délutánhosszat az urak, asszonyok. Aki nem kártyás s nem olyan rabja a regénynek, az fekvőszéken, vagy a tiszta crazy pavement-en heverészve kézimunkálhatott, pletykálhatott. [Helyesen: crazy paving. Olyan díszburkolat, amelyet nem szabályos, hanem különböző méretű és alakú lapokkal raknak ki. A szerk.]

A szomszéd ház tetején megláttam derék piktor ismerősömet, ott állott a staffeláj [festőállvány] előtt, a gyönyörű zöld szigetnek egy részletét festette. Az a ház is csillagos ház volt. Csak egy derékig érő vaskorlát választotta el a két teraszt. Még egy ismerős urat találtam a szomszéd tetőn, hasalt a fürdőköpenyén, olyan barna volt, mint a beduin. „Jó dolgunk van, ugye mester” – azt mondja, és felemeli a fejét – hol itt valami fa, hogy lekopogjam? A piktor nyújtotta le neki az ecsetje nyelét. (...)

Van egy beteg asszony fölöttünk egy emelettel, az is érdekes. Egész nap a karszékben ül. Ő keresztény volt, (őskeresztény, ahogy most mondják), az ura zsidó. Menyasszony korában támadt az izületeire a nyavalya, ez az ember nem hagyta ott, elvette azon betegen. Pedig szegény lány is volt. Hát kérlek, amikor divatja jött, az asszonyon is kitört az antiszemitizmus. Őrült Hitler-imádó, hangosan magasztalja mindig a führert és szidja a zsidókat reggeltől estig. Két fiát munkaszolgálatra vitték az ororsz frontra, azokat se sajnálja. Hallottál kérlek ilyet?! (...)

Van azután itt egy család: a szülők nem akarták a lányukat a szerelméhez adni, mert a fiú vagyontalan.

De a lány hozzáment. Az összeköltözéskor a fiatalok ide kerültek a szülőkhöz. Egy pár napig nem bántották a szülők a fiút, azután kezdődtek a csúnya jelenetek. Most az a helyzet, hogy a vejüknek nem adnak enni. A leányuk éhségsztrájkba kezdett, bőgött éjjel-nappal, egyszer ki is akart ugrani az ablakon.

Most már megtört, eszik. De a fiúnak nem tud enni adni, vigyáznak a körmire. A szomszédok táplálják a fiút. El akartak persze költözni, de nem kapnak helyet seholse.

És kérlek, az is elég groteszk, amit a negyedik lakás felől mesélek. A lakás egy bizonyos asszonyé, az nemrégen vált el, a kislányával maradt itt. Most hozzá költözött az udvarlója, aki különben el fogja venni.

És két barátnéját fogadta be, urastúl, gyerekestűl, persze. Most jön az elvált férj, az sehogyse tudott valami tisztességesebb helyet kapni, azt is idevette az asszony, berendezett neki egy kis szobát a maguk szobája mellett. Szép nagy lakás az is. Az elvált férj, azt mondják, halálra szerelmes az asszonyba. Regény ez barátom, nem? Jaj, hány házban, hány lakásban ég ilyen pokol? Az embernek, ha hall felőlük, valóban Mauriac jut eszébe, sőt Celine.

Mink András

A kilakoltatás és kényszer-költöztetés hetvenedik évfordulóján, 2014. június 21-én a házak, a város lakóival, a ma kulturális intézetként, színházként, közintézményként működő egykori lakóházak vezetőivel, művészeivel közösen megemlékezést szervez a még álló 1600 egykori csillagos háznál a csillagoshazak.hu-t működttető OSA Archívum. A részletes program itt található.