Nem bizonyított, hogy a volt rendőr fenyegette Lázár János családját

bűnügy
2014 június 17., 10:22
comments 16

Ma hirdettek ítéletet abban az ügyben, amiben egy férfit terrorcselekménnyel és zaklatással vádoltak, a sértett pedig Lázár János és Czerván György volt.

A 46 éves volt rendőrt két évre próbára bocsátott a Szegedi Törvényszék, amiért az agrárgazdaságért felelős Czerván György államtitkárt zaklatta – írja az MTI.

A terrorcselekménnyel fenyegetés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentették a vádlottat, aki a tárgyaláson nem jelent meg.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2012 novemberében emelt vádat. Eszerint 2011. május 16-án a tápióbicskei postahivatal körzetében fenyegető levelet adott fel Lázárnak címezve, a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal címére. A levélben egy „szövetség” nevében a kifogásolt törvényjavaslat miatt Lázárt a gyerekei súlyos bántalmazásával fenyegette meg. A vádlott azt mondta: nem ő írta a levelet Lázár Jánosnak, mert több számítógép van otthon, amiket nem csak ő, hanem a gyermekei, a felesége, a barátaik, és volt kollégái is használhattak.

Az ítélet szerint B. Z., akit hátrányosan érintett a szolgálati nyugdíjra vonatkozó kormánypárti törvényjavaslat, többször fölhívta telefonon Czerván György államtitkárt, országgyűlési képviselőt meg a családját, és megjelent a lakásánál is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.