A Prezi óta magyar startup ennyi pénzt még nem kapott

TECH
2014 június 18., 13:00

Közel 1,8 milliárd forinttal száll be a C5 Capital kockázati tőkebefektető cég a magyar Balabitba. Másfél évnyi tárgyalás után, Londonban jelentették be a stratup sikerét. A következő öt évben újabb forrásokat kaphat a cég, ami 2019-ig megötszörözné a bevételét. Tavaly ez 3,3 milliárd forint volt.

A Balabitot 14 évvel ezelőtt 6 magyar alapította, eddig csak saját forrásból mentek előre és organikusan növekedtek. A C5 tulajdonrészt kapott és a menedzsmentbe is delegálnak majd tagokat.

A Balabit adatvédelemmel foglalkozik, megrendelője a NASA, a Boeing, a Facebook is. Van irodájuk már Párizsban, Londonban, New Yorkban és Münchenben, de a központ Budapesten van és maradnak is itt. (Forbes)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.