Origo: Nincs gáz

Média
2014 június 19., 05:22
comments 12

Mint emlékezetes, György Péter esztéta, akiről 18 évig kevesen tudták, mit csinál az Origónál, Sáling Gergő főszerkesztő kirúgása után nem sokkal bejelentette, hogy otthagyja a cég igazgatótanácsát.

Tehetségtelen emberek pár nap alatt gyakorlatilag teljesen értelmetlenül lemészárolták tizennyolc év munkáját

- mondta György a Kreatívnak adott interjújában.

A Népszabadságban most megszólal Vaszily Miklós, az Origo Zrt. vezérigazgatója, aki lényegében nem mond semmit azon kívül, hogy

az Origo.hu hírportál volt, most is az és a jövőben is az lesz.

Ezzel együtt a cégnél valóban átalakítások zajlanak, amelyek elkerülhetetlenek - mondta Vaszily.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.