RTL Klub: Tanteremmutyi, vadasparkmutyi és Orbán szja-csökkentése, amitől szegényebbek lesznek a szegényebb családok

Tbg
politika
2014 június 21., 14:46
comments 67

Ma sem ment el szótlanul az Orbán-kormány mellett az RTL Klub híradója, amelyik már majd' két hete rendes híradót készít.

photo_camera Az RTL Klub 2014. június 21-ei adásából

Szekszárd

A szombati adásból kiderült például, hogy Hadházy Ákos, aki valaha a Fidesz szekszárdi erős embere volt, most LMP-s, szóval Hadházy utánajárt a tanteremmutyinak. Ez abból áll, hogy a kormány Öveges professzorról elnevezett programjában több száz millió forintot lehet iskolai laborok fejlesztésére fordítani.

Hadházy szerint azonban van egy igazán súlyos probléma a programmal: a valós ár sokszorosát hívják le a projektekre papíron, ám a valóságban messze nem költenek ennyit az iskolákra. Hadházy egy szekszárdi iskolában és 22 másik település intézményeiben vizsgálódott, és feljelentést is tett hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Szeged

A következő anyagban egy másik ellenzéki, egy szegedi MSZP-s akcióról számoltak be. A helyi szocik sérelmezik, hogy a szegedi vadaspark negyedmilliárd forintos felújítása szerintük mindössze 40 millió forint lehetett csak, hiszen kapott egy új játszóteret és parkrendezés történt.

A kivitelező cég vezetője, a helyi fideszes erős ember, Gyimesi László jóbarátja, Vahl Rezső elmondta, a játszótér nagyon szép lett, ezért került ennyibe, sőt még ötven tabletet is kellett vásárolni, hogy virtuálisan is lehessen barangolni benne.

Szja

A harmadik anyagban egyenesen Orbán Viktor adópolitikájának mentek neki. A miniszterelnök nemrégiben meglebegtette, hogy a személyi jövedelemadót (az szja-t) 16-ról 9 százalékra csökkentenék.

Az RTL Klub által megkérdezett adószakértő szerint ugyanakkor ez komoly para lehet a kiskeresetű, nagyobb családok számára, hiszen ők éppen az szja-ból kapnak adókedvezményt. Ha ez az alap kisebb, a családi adókedvezmény is kisebb lesz.

A gazdasági tárca szerint ugyanakkor nem fognak a nagycsaládosok kevesebbet keresni, ezt a kormány garantálja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.