Az Európai Roma Jogok Központja az Európai Bizottsághoz fordult a miskolci „nyomortelepek” felszámolása miatt

POLITIKA
2014 június 25., 17:46
comments 114

Az Európai Bizottsághoz fordult a miskolci közgyűlés májusi ülésén elfogadott, az ún. nyomortelepek felszámolásáról szóló határozat miatt az Európai Roma Jogok Központja (ERRC), azt kérve, figyelmeztesse a magyar hatóságokat, hogy tartsák be kötelezettségeiket és a rendelet miatt tegyenek lépéseket az alapvető jogok megsértése ellen.

Az ERRC szerint a bizottságnak fel kell szólítania Magyarországot, hogy semmisítse meg a rendeletet, és ha szükséges, indítson kötelezettségszegési eljárást az uniós jog megsértése miatt. A nemzetközi romajogi szervezet elküldte szakvéleményét az Európai Bizottságnak, miszerint a rendelet jogsértő, az önkormányzat határozata diszkriminatív, és hátrányosan érinti a telepeken élőket. Az ERRC szerint a miskolci hatóságok „2009 óta szisztematikusan kirekesztik és stigmatizálják” a helyi roma közösséget.

A miskolci közgyűlés májusban a Fidesz-KDNP-frakció javaslatáról többségi szavazással úgy döntött, hogy „felgyorsítja a miskolci nyomortelepek felszámolását”, szándékaik szerint megszüntetnék ezeket a telepeket. Az előterjesztés szerint mindazoknak, akik elhagynák az ottani lakásokat, és más településeken vásárolnának magasabb komfortfokozatú lakásokat, 1,5-2 millió forint támogatást adnának, azzal a feltétellel, hogy az ingatlanokat öt évig nem adhatják el.

A határozat elleni tiltatkozásul a roma önkormányzat délután demonstrációt tartott Miskolcon. A több mint 200 résztvevő a városháza elé vonult, ahol petíciót adtak át a város vezetőinek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.