Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint nem gáz a burka betiltása

Egyéb
2014 július 01., 14:31
comments 144

Franciaországban 2010-ben a Nemzetgyűlés biztonsági okokra hivatkozva, törvénnyel tiltotta meg a nők arcát eltakaró ruházat, így néhány konzervatív muszlim női ruhadarab, a burka és a nikáb viselését is. Ez világszerte elég nagy felháborodást keltett, emberi jogi aktivisták és muszlim közösségek támadták a francia kormányt, mondván, hogy a jogszabály a sérti a szabad vallásgyakorláshoz való jogot, és a kriminalizálja a női ruházatot.

Nagyjából ez alapján indított próbapert a francia állam ellen egy, a 24 éves, S.A.S. monogrammal ismerté váló francia muszlim nő. Az ügye mostanra járta meg az Emberi Jogok Európai Bíróságát, ahol a bírák kimondták, hogy a francia törvény

nem sérti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló 1950-es római egyezmény rendelkezéseit.

Tehát a gondolat- lelkiismeret- és vallásszabadság és a magánélet tiszteletben tartásához való jogot sem sérti a francia tiltás, ugyanis az nem kifejezetten a muszlimok ellen irányul, hanem nemzetbiztonsági érdekeket szolgál. Több európai jogvédő már most kritizálta a bírósági döntést.

A bíróság határozata ide kattintva elérhető.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.