Az oroszok megvétózták, hogy a House of Cards részeit az ENSZ Biztonsági Tanácsában forgassák

külföld
2014 július 02., 11:13
comments 14

Az orosz ENSZ-delegáció kedden megtorpedózta a Netflix kérését, hogy a House of Cards harmadik évadának két részét az ENSZ Biztonsági Tanácsának termében forgassanak. Az érvük az volt, hogy a termet szabadon kell hagyni, hiszen bármikor történhetnek váratlan krízisek a világban. Mondjuk ezt az oroszok tényleg elég pontosan tudják.

Mindez abból a levelezésből derült ki, amit orosz diplomaták folytattak a Biztonsági Tanácsba delegált kollégáikkal, és amiket a Foreign Policy szerzett meg.

Egy héttel korábban az ENSZ-főtitkár Ban Ki Mun hivatala még támogatta az ötletet, hogy a tizenöt ország képviselőinek helyet adó Tanács termében forgassák a sorozatot, mivel ez alkalmas lehet arra, hogy az emberek jobban megismerjék a szervezet működését. A mostani vétó nem zárja ki, hogy a sorozat producerei az ENSZ székházának egy másik termébe költözzenek a forgatással. 

kevin spacey

Nem ez az első eset, hogy az ENSZ-nél megvétózzák egy forgatás tervét. Több mint ötven évvel ezelőtt Alfred Hitchcock legendás Észak-Északnyugat című filmjét tiltották ki az ENSZ delegációs várójából. Azóta ezt a döntést sok akkori diplomata megbánta már.

A mostani forgatás megszervezését a brit delegáció is támogatta, ők kérték fel a delegált országokat, hogy ha bármi bajuk van a tervezett forgatással, akkor kedd délutánig jelezzék. Egy orosz diplomata, Mikail Agasandyan  félórával a határidő előtt jelentkezett. Szerinte egyrészt a terem mindig rendelkezésre kell álljon, ha bármi történne a világban, de amúgy sem értenek egyet azzal, hogy ott filmet forgassanak.

Nem az oroszok voltak az egyetlenek, akik fennakadtak, Kínának is voltak fenntartásai, de ők nyitottak maradtak az engedélyezésre, amennyiben a forgatókönyvet elfogadták volna a BT tagjai. A House of Cards amúgy nagyon népszerű Kínában, de a kínai politikusok nem örülnek annak nagyon, hogy a Kevin Spacey által alakított Frank Underwood egy korrupt kínai üzletemberrel üzletelt.

Korábban engedtek már be forgatásokat azért az ENSZ BT termébe, Annie Leibovitz fotósorozata és egy francia diplomáciai vígjáték is készülhetett már most. Most a forgatás akkor zajlott volna, amikor a legtöbb BT-tag éppen nyaral, augusztus közepén, ráadásul éjjel és hétvégente. De az oroszoknak ez sem volt elég. (FP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.