Osztolykán Ágnessel okozna zavart az LMP a főpolgármester-választáson

POLITIKA
2014 július 05., 07:16
comments 156

osztolykan_agnes_1

A párt szerint Osztolykán jelölése eleinte szükségmegoldásnak tűnt, de ha jól sikerül a kampány, még okos húzás is lehet belőle, ami "jobb- és baloldalon is zavart okoz", írja a Népszabadság. Úgy okoskodnak, hogy a baloldali és liberális szavazóknak tetszik majd az ötlet, hogy egy magasan képzett roma nő legyen a jelölt, a jobboldalon pedig azt igazán nem tudják majd rásütni, hogy ő Gyurcsány kutyája.

Igaz ugyan, hogy 2002 és 2007 között dolgozott az akkori kormányok romaügyi államtitkárságán, de a programot, amit ő készített elő, szinte egy az egyben továbbvitte a Fidesz-kormány is, ami aztán az uniós elnökség egyik kiemelt témája is lett.

Osztolykán 2010 és 2014 között az LMP-frakció tagja volt, illetve az oktatási és kulturális bizottság alelnöke, és a parlament egyik jegyzője.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.