6 hónap alatt elértük az egész évre előirányzott hiány 83 százalékát

Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint volt, amely az éves előirányzat 82,6 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az idei első félévben a központi költségvetés 965,9 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 114,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 37,7 milliárd forintos szufficittel zártak, ez adja ki az államigazgatás központi alrendszerének hiányát.

Ez a szám valamivel rosszabb, mint a tavalyi, 2013 első félévében az államháztartás központi alrendszerének deficitje 721,7 milliárd forintot tett ki, amely az előzetes teljesítés 77,7 százaléka volt.

A két év azonos időszakának összehasonlítását befolyásolták egyrészt a 2013 szeptemberétől megvalósuló pedagógus-béremelés hatásai, illetve a 2013. április 1-jétől költségvetési szervként működő volt nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai. Másrészt jelentős mértékben meghaladták a tavalyi azonos időszaki kiadásokat a helyi önkormányzatok támogatásai, ideértve az adósságuk törlesztéséhez nyújtott támogatásokat is, ez azonban egyidejűleg az önkormányzati alrendszer egyenlegét javítja.

Az NGM szerint a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek viszont javították az idei június végi költségvetési egyenleget, és a minisztériumban úgy számolnak, hogy ez a kedvező hatás az év második felében még erőteljesebb lesz.

Az államháztartási hiány általában nem arányosan oszlik el az év hónapjai között, mivel az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket. Az NGM úgy számol, hogy az éves hiánycélt így is tartani lehet. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.