Trócsányi László elnézést kért Jóri Andrástól

Az Európai Unió Bírósága a C-288/12. Bizottság kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy Magyarország nem teljesítette a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24-i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvből eredő kötelezettségeit azzal, hogy dr. Jóri András adatvédelmi biztosi megbízatását idő előtt megszüntette

– ez áll a minisztérium közleményében, amiben „az ebből eredő sérelemért az igazságügyi miniszter dr. Jóri András elnézését kéri és sajnálatát fejezi ki”. Trócsányi László igazságügyi miniszternek a közlemény szerint „meggyőződése, hogy a magyar adatvédelem magas színvonalának előmozdítása közös cél, amelynek eléréséhez hozzájáruló további szakmai munkásságához dr. Jóri András részére sok sikert kíván”.

Jóri mandátuma 2014-ig szólt, de egy hatóság vette át a feladatait. Az ellentmondásos jogi helyzetről, amit eredményezett, ebben a cikkben is írtunk.