Ilyen még nem volt. 7 évre visszamenőleg szednének adót

gazdaság
2014 július 09., 08:46
comments 316
  • Szereztünk egy törvénytervezetet, ami alapján 15 százalékos különadót vetnek aki az összes útépítő cégre, ami 2007 óta közbeszerzést nyert.
  • Úgy tudjuk, hogy a kormány ebből finanszírozná a legújabb EU-s büntetést.
  • Komoly jogi aggályok merülhetnek fel, hiszen a brüsszeli büntetés az állam hibája miatt van.
  • És általában is vitatható, hogy utólag, évekre visszamenőleg adóztatnának.

Birtokunkba került egy törvénytervezet, amit hamarosan tárgyal a kormány.

Az előterjesztés szerint a nettó árbevételből számított 15 százalékos különadót kell megfizetni minden cégnek, amely az elmúlt hét évben 100 millió forint feletti útépítési megbízást nyert  az államtól. A sztrádaépítéstől kezdve a kisebb utak felújításáig rengeteg beruházás tartozik ide.

Az adót a 2007. január 1. és 2014. december 31. között elnyert közbeszerzések után kell megfizetni.

A törvény általános indoklásában ez olvasható:

A közutak, köztük különösen az autópályák, autóutak – költségvetési és uniós forrásból finanszírozott – építésére vonatkozó közbeszerzési pályázatokat immáron évek óta néhány, jelentős piaci és tőke erővel rendelkező társaság nyerte el. Helyzetüknél fogva az útépítések részpiacán komoly előnyben vannak, a piac oligopol jellege miatt az oprtimális és tisztességes nyereséghez képest extraprofitra tesznek szert.

Nagyon hasonlít ez a reklámadóhoz: azért fizessenek, mert sokat kerestek.

Az adó kivetésének fő indoka információink szerint egy közelgő EU-s büntetés. Már tavaly óta több területen is felfüggesztette Brüsszel az EU-s támogatásokat, mert a bizottság szerint nem lehetett volna útépítésekkor kikötni, hogy csak az pályázhat, akinek a közelben van aszfaltkeverő telepe. Ez 2007 óta szerepelt a kiírásokban, nem véletlen tehát, hogy az adót is ettől az évtől akarják beszedni.

A vita lassan a végéhez közeledik, Magyarország 60 és 90 milliárd forint közötti büntetésre számíthat. Ez nem biztos, hogy teljesen elveszett pénz lenne, mert elvben más pályázatokra (ha lenne rá idő) át lehetne csoportosítani.

Az adó és a brüsszeli büntetés összekötése azért is furcsa, mert a problémás közbeszerzésekkor nem a nyertesek hibáztak. Az állam rontotta el a kiírást, ennek szól az EU-s büntetés. Mégis, a nyertesektől szednék be a pénzt.

Továbbá rendkívül furcsa, hogy hét évre visszamenőleg szednének be egy tetemes adót. Ilyenre nem volt még példa Magyarországon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.