A WHO-nak van végre terve az afrikai ebola járvány megfékezésére

biológia
2014 július 10., 18:17

Az eddigi legtöbb halálos áldozattal járó, Nyugat-afrikai ebola járvány nem nagyon akar csillapodni, ezért a WHO (Egészségügyi Világszervezet) végre összerakott egy komolyabb programot a helyzet kezelésére.

Mindent meg kell tennünk azért, hogy az emberek ismerjék a tényeket és megfelelő információk birtokában legyenek a fertőzéssel szembeni védekezéshez, illetve mások megfertőzésének elkerüléséhez

Mondta el Sophie-Jane Madden, a Médecins Sans Frontieres orvosi segélyszervezet szóvívője. A fő prioritás a téves információk elleni küzdelem, amelyek jelenleg erősen növelik a fertőzés terjedésének kockázatát. A keringő pletykák közt van olyan, amely szerint az orvosok direkt terjesztik a vírust, vagy hogy az Ebola egyáltalán nem is létezik és inkább boszorkányság felelős az áldozatokért.

A WHO tervének másik fő pontja a helyszínen lévő orvosi csapatok megerősítése, több diagnosztikai eszköz helyszínre szállítása, a páciensek kezelésének javítása és a fertőzési utak felderítése. Ez utóbbit sierra leonei orvosok javasolták a neves The Lancet folyóiratban.

A programnak köszönhetően most első alkalommal országhatárok közti együttműködés is létrejön, amelyet a WHO egy frissen létrehozott Guineai koordináló központjából fognak szervezni.

Felmerült az is, hogy mivel az érintett országokban nagyon elterjedt a mobiltelefonok használata, be lehetne őket vetni a járvány alakulásának követésére. Már arra is vannak javaslatok, hogy Watson, az IBM szuperszámítógépe elemezze a beérkező adatokat.

A WHO közleménye szerint július 3-a óta Libériában 16 új eset volt, míg Sierra Leoneban 34. Ezek a számok azt mutatják, hogy a vírus aktív átvitele tovább folytatódik a közösségekben. Guineaban az elmúlt 7 napban nem regisztráltak újabb esetet. A járvány továbbra is csak erre a három országra terjed ki.

Az ebola betegséget 4 különböző vírus okozza. Az örökítőanyaguk egyszálú RNS, fehérjeburkuk hosszúkás alakú. A sejtmembránban lévő NPC1 koleszterin transzport fehérje esszenciális a vírus sejtbe juttatásához, így az NPC1 génben lévő mutációk egyes embereket rezisztensé tehetnek a fertőzéssel szemben.

A vírus kizárólag testfolyadékokon keresztül, vagy fertőzött orvosi eszközökkel terjed. Nagyon magas letalitási arány jellemző rá, az idei járványban idáig a betegek 61%-a halt meg. Jelenleg nincs specifikus gyógymód a kezelésére, de a vírus RNS-ét különböző módokon blokkoló kísérleti terápiák ígéretesnek tűnnek. Az ebola vírusokat a legveszélyesebb kórokozók között tartják számon, ezért csak maximális biobiztonságú, BSL-4-es laboratóriumokban vizsgálhatók.

(via WHO, New Scientist)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.