Hiszékeny szerint Polt Péter politikai kampányba kezdett ellene

POLITIKA
2014 július 10., 14:13
comments 89
photo_camera Fotó: Haszán Zoltán

Soha sem kért és soha sem fogadott el pénzt senkitől, jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Hiszékeny Dezső, az MSZP parlamenti képviselője és XIII. kerületi alpolgármestere. Hiszékeny mentelmi jogának a felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte, ötmillió forintos korrupcióval gyanúsítják.

Hiszékeny az ügy részleteiről nem tudott mit mondani, mert maga is csak a sajtóból értesült a gyanúsításról. Az ügyészséghez viszont saját bevallása szerint - bár lett voléna rá fél napja - még nem fordult az ügyben, hogy megtudja a részleteket.

A képviselő szerint Polt Péter legfőbb ügyész politikai kampányt kezdett ellene. Azt mondta, azért akarja a hatalom elhallgattatni, mert felemelte a szavát a mobilparkolás államosítása ellen.

Az valóban igaz, hogy Hiszékeny június 30-án a parlamentben felszólat a mobilparkolás ellen. De ennyi idő alatt azért a - bármit is feltételezzünk róla - még a Legfőbb Ügyészség sem tudna összedobni egy ötmilliós korrupciós gyanút.

A politikus azt is mondta, hogy katonacsaládban nőtt fel, számára fontos a becsület. És bár a jelenlegi körülmények között ez emberfeletti feladat, ő mágis harcolni fog az igazáért.

Hiszékeny minden magyar politikushoz hasonlóan azt is mondta, hogy kérni fogja mentelmi joga felfüggesztését - ami teljesen lényegtelen, mert

a parlamenti képviselők legfeljebb szabálysértési ügyekben mondhatnak le mentelmi jogukról, amivel nem ők rendelkeznek, hanem a parlament.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.