Látszik már, mi lesz a Vár leghíresebb romjából

Budapest
2014 július 11., 14:38
comments 40

Ilyen volt

photo_camera Fotó: Google Street View

Ilyen lesz

varparancsnoksag2

A Honvéd Főparacsnokság épületéről van szó. 1897-ben adták át a négyszintes, hatalmas kupolás épületet, ami a II. világháborúban súlyosan megsérült. Visszabontották, csak az első emeletig maradt meg. Aztán több évtizedig nem történt vele semmi, miközben annyi tervpályázat készült rá, hogy abból külön kiállítást lehetne rendezni.

photo_camera A második világháború után, már romokban, de még látszik, hogy milyen volt az épüelt egykor, és mi maradt meg belőle. Fotó: fortepan.hu

A 700 millió forintos állami beruházás tavaly indult, év végére kellett volna befejezni, de csúsztak vele. A terv szerint az épület állagmegóvása mellett megnyitják azt a nagyközönség előtt, információs pont lesz, és kapu a Palotanegyed részre. Illetve ez volt a tavalyi terv, nem tudni, mennyire módosul amiatt, mert a Miniszterelnökség a szomszédba költözik. Kérdeztük, egyelőre nem kaptunk választ.

Kisebb módosítás már így is van. Az épületet úgy újították fel, hogy meghagyták rajta a golyónyomokat. Aztán amikor bejelentették a Miniszterelnökség felköltözését, újra felállványozták, és eltüntették a golyónyomok többségét. Most már az állványokat szedik le, a biztonsági kamerák pedig felkerültek az épületre.

Ilyen volt

photo_camera Fotó: Google Street View

Ilyen lett

foparancs

Az épületnek a Sándor-palota felőli oldalán dolgoznak még, az azért megosztó lesz a három másik oldaltól elütő egyszerűségével.

varparancsnoksag3

És ezzel a bejárattal

varparancsnoksag

Nem itt lesz a Vár felújításának a vége. A kormánynak legalábbis nagy tervei vannak.

Csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben a kormány határozata a Nemzeti Hauszmann Terv előkészítéséhez szükséges intézkedésekről. (Az Építészfórum hívta fel rá a figyelmet.) Ez a tízéves terv a Várnegyedet újítaná meg. Ahogy Orbán Viktor a Várkert Bazár első átadásán fogalmazott:

aztán fel, támadás: irány a Várpalota teljes felújítása!

De a Nemzeti Hauszmann Terv még ennél is többet ígér, mert nemcsak a Palotanegyedet, hanem a polgárvárost (vagyis a Vár lakónegyedét) is felújítaná.

A kormány szerint

a budai Várnegyed védelme, megőrzése, méltó bemutatása kiemelt feladat, melynek érdekében a Palotanegyed és a polgárváros átfogó rekonstrukciója szükséges, a Várnegyed reprezentatív, kulturális és turisztikai funkcióinak erősítése céljából.

Lázár János lett megbízva a feladattal, csak az előkészítésre 200 millió forintot kapott. Az átfogó koncepciót október végéig kell letennie.

Ennek a része lesz vélhetően a Miniszterelnökség által kiszemelt Karmelita kolostor és környékének felújítása is. Hogy mekkora lesz a teljes költsége, azt még nem tudni.

A Várban már amúgy is folynak felújítási munkák. A Mátyás templom előtti Szentháromság teret díszkövezik újra tavaly nyár óta. A hónap végén lesznek kész. A jelek szerint bazaltbányája egyetlen politikus rokonának sincs, mert a díszkő egyenesen Vietnamból érkezett. Az egyik munkás szerint a kivitelező évek óta ezt használja. Rosszabb minőségű, mint az osztrák, de jóval olcsóbb is.

vietnamidiszbazalt

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.