Vajon azonnal lemondott Scolari a két meccsen kapott tíz gól miatt?

futball
2014 július 13., 04:58
comments 11

Majd az elnök eldönti - válaszolta a bukott bronzmeccs után Felipe Scolari arra a kérdésre, hogy marad-e a brazil válogatott szövestégi kapitánya.

Az mondta, dicséret illeti a játékosait, bár a torna vége azért szerinte sem sikerült jól (1-7 a németek ellen, 0-3-as vereség a hollandoktól). Scolari úgy látta, hogy nem játszottak rosszul a bronzmeccsen, de nem tett jót nekik, hogy a második percben gólt kaptak.

Mi rosszat mondhatnék a csapatomra? Jól játszottunk, miután hátrányba kerültünk, összekaptuk magunkat, megvoltak a helyzeteink.

Magáról annyit mondott, hogy három világbajnokságon ült a kispadon, mindig az első négyben végzett (2002-ben világbajnok lett a brazilokkal, 2006-ban negyedik a portugálokkal). És látja a biztató jeleket is a két előző világbajnoksághoz képest. Szerinte a csapat úgy kezdheti a vb-selejtezőket, hogy a világ legjobb négy csapata közé jutott, tavaly pedig megnyerte a Konföderációs-kupát.

Scolarinál csak Robben nyilatkozott furcsábban a meccs után. Szerinte az algériai bíró a brazilok javára fújt, voltak pillanatok, amikor legszívesebben megölte volna. Annál a büntetőnél, amivel a hollandok megszerezték a vezetést, Robben szerint ki kellett volna állítani Thiago Silvát (ez akár igaz is lehet, de mivel a 16-oson kívül volt a szabálytalanaság, büntetőt biztosan nem kellett volna fújnia). És a holland felemlegetett egy másik esetet is, amikor Fernandinho fellökte őt, mégsem kaptak újabb 11-est. Akár még ez is igaz lehet, de Robben arról nem beszélt, hogy a második góluk előtt elengedett egy lest a bíró, és a brazilok sem kaptak meg egy jogos büntetőt, amikor Oscart buktatták, sőt a brazil kapott sárgát műesésért.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.