Június első felében, mikor az ISIS nevű szunnita terrorszervezet fegyveresei és szaddámista segítőik napok alatt kiűzték a teljes iraki államigazgatást Irak északi, szunnita többségű részeiből, még alig figyelt valaki a kurdokra. Most azonban a világ egyik legnagyobb, saját állam nélküli népcsoportja lassan az iraki konfliktus egyik főszereplőjévé válik. A kurdok ugyanis közel 2500 éve mindössze egyetlen dolgot akarnak az élettől: saját államot.

Ezt a vágyukat pedig épp az a válság teljesítheti, ami június óta fél Irakot lángba borította.

Irak északi részén egyetlen reguláris hadsereg volt, ami eredményesen szembe tudott szállni az ISIS-szel: az iraki kurd autonóm régiót védő pesmergák. Míg az iraki biztonsági erők katonái a fegyvereiket és felszerelésüket hátrahagyva menekültek délre, a pesmergák nemcsak visszaverték az ISIS-t, de be is vonultak Kirkukba, miután az iraki hadsereg elhagyta a várost.

És itt kezdődtek a bajok.

Az iraki kurdok Kirkukot tartják történelmi fővárosuknak, ezért a megszállást eleinte azzal indokolták, hogy így védték meg a várost az ISIS-től. Az iraki központi kormány azonban nem véletlenül tartotta eddig távol a kurdokat Kirkuktól, itt van ugyanis Észak-Irak két legfontosabb olajmezője, a Kirkuk és a Baj Hasszán, ráadásul Kirkukból indul Irak legfontosabb és legnagyobb olajvezetéke, a Kirkuk-Ceyhan vezeték. Ezen napi 300 ezer hordónyi nyersolaj áramlik a törökországi Ceyhan kikötőjébe.

Az iraki kormány legnagyobb félelme a kurdokkal kapcsolatban évtizedek óta az, hogy ha megszerzik az ellenőrzést az észak-iraki olajvagyon felett, abból könnyen finanszírozhatják a függetlenségi törekvéseiket, nemcsak Irakban, de Iránban és Törökországban is.

A kurdok néhány napig próbálták is tartani a látszatot, hogy az olaj nem érdekli őket, pénteken viszont a pesmergák elfoglalták a két nagy kirkuk-környéki olajmezőt. Igaz, hogy a Kirkuk-Ceyhan vezeték Moszul környékén az ISIS által ellenőrzött területeken is átfut, de a kurdok ezt is megoldották: 2014-ben fejezték be egy saját, kisebb vezeték építését, ami a nagyobb kurdisztáni olajmezőket, a Taq-Taq, a Kurmala, a Dohuk és a Tawke mezőket köti össze egymással, majd az iraki-török határon becsatlakozik a Kirkuk-Ceyhan vezetékbe. Ez azt jelenti, hogy az ISIS bármit is csinál, a kurdoknak még jó ideig lesz biztonságos vezetékük, amin olajat juttathatnak Törökországba.

A kurd vezetéken épp idén májusban ment keresztül az első szállítmány, erről adott is ki közleményt az iraki kurd autonóm régió kormánya. Már ebben is azt írják, hogy a kurd olajeladásokból származó bevételek a török állami Halkbank ideiglenes számlájára kerülnek, onnan meg a kurd régió költségvetésébe.

Szervezkednek

A kurd régió vezetése valamire nagyon készül ezzel a számlával, hétfőn ugyanis Maszúd Barzani, az iraki kurd autonóm régió elnöke ankarai látogatáson nemcsak Abdullah Gül elnökkel és Recep Tayyip Erdogan miniszterelnökkel találkozott, hanem a Halkbank vezetőivel is. A Today’s Zaman cikke szerint azért, mert az ideiglenes olajszámlát alakíttatta állandóvá, jelezve, hogy hosszú távú üzleti kapcsolatra készül. Korábbi hírek szerint viszont a számlán eddig összegyűlt pénzt is begyűjtötte.

Akár begyűjtötte, akár állandó számlát nyitott, akár mindkettő, a bagdadi kormány szempontjából mindhárom verzió rosszat jelent. Hogy Barzani a bagdadi kormány megkerülésével ápolja a kurd régió önálló diplomáciai kapcsolatait, bizonyítja, hogy nem viccelt, amikor július elején bejelentette, hogy népszavazást készítenek elő a függetlenség kimondásáról.

Núri al-Máliki, Irak síita miniszterelnöke nem is igazán tudja hogy kezelni a helyzetet. Országa fővárosát az ISIS fenyegeti, északon pedig épp függetlenednének a kurdok, kitépve a legnagyobb olajmezőket a káosz szélére sodródó államból. A pénteken keményen bírálta is a kurdokat, azt mondta, hasznot húznak az ISIS által okozott válságból.

„Ilyen helyzetben azt várnánk, hogy a kurd harcosok segítsék az iraki biztonsági erőket a terroristacsoportok elleni harcban, nem azt, hogy olajmezőket foglaljanak el.”

A kurd régió vezetése persze azt állítja, hogy az olajmezőket is azért foglalták el, hogy azok ne kerülhessenek az ISIS kezére, a miniszterelnök kijelentéseit pedig hisztérikusnak nevezték.

Núri al-Máliki beszólása után a kurd miniszterek otthagyták az iraki kormányt, ezzel pedig végleg felbomlott az amúgy is gyenge lábakon álló, 2008 óta Málikit így-úgy támogató nagykoalíció.

A kurd Hosjar Zebari, korábbi iraki külügyminiszter a BBC-nek pénteken meg is erősítette, hogy megszűnt a napi kapcsolat a bagdadi vezetés és a kurd régió között.

Egy állam végnapjai

Így egyre kisebb az esély arra, hogy Irakot az amerikai kivonulás után egyben lehet tartani. 2008-ban Núri al-Máliki kormánya síita, kurd és szunnita miniszterekkel alakult meg, az elmúlt években viszont a szunnitákat és a kurdokat is sikerült elidegeníteni Bagdadtól. Utóbbiakat főleg azzal, hogy Moszult és Kirkukot nem helyezték kurd ellenőrzés alá, előbbiek pedig 2008 óta attól tartanak, hogy Máliki és síita szövetségesei kisajátítják a hatalmat.

Eddig hagyományosan az Irak északi és középső részén élő szunniták voltak azok, akik Irak egybentartását támogatták, ez ugyanis a síita délhez és a kurd régióhoz képest nyersanyagokban szegényebb vidék, így az itt élők minden függetlenedési törekvésben az elszegényedésük lehetőségét is látták. Szaddám Husszein is főleg rájuk támaszkodva tartotta meg a hatalmát évtizedeken át. Ez a vidéket Máliki politikája teljesen kormányellenessé tette, nem véletlenül itt arat az ISIS.

Az már tehát nyilvánvaló, hogy Núri al-Máliki kormánya mögött nincs többé széleskörű támogatás, a kérdés már az, hogy egyben tartható-e még a síita-szunnita-kurd ellentét által széttördelt Irak, és hogy ha nem, mi lesz a régióval, ha kikiáltanak egy független kurd államot.

Az a tény, hogy a világ egyre több vezetője ül le tárgyalni iraki kurd vezetőkkel, sőt néhányan még szorgalmazzák is iraki Kurdisztán függetlenedését, jelzi, hogy

egyre kevesebben remélik, hogy Irak a mai határai közt túlélheti a válságot.

Az önálló kurd államnak évtizedek óta két természetes ellenzője van: Törökország és Irán. Ebben a két államban és Irakban él ugyanis a világ kurdjainak többsége. Irakban úgy 6,2 millió, Iránban kábé 7 millió, Törökországban pedig 11 és 18 millió közé teszik a számukat. A kurdok autonómiája 2005 óta hivatalosan is Irakban a legnagyobb a három állam közül. Irán és Törökország évek óta azt hangoztatja is, hogy az Irán és Törökország ellen harcoló kurd szeparatistákat iraki Kurdisztánban képzik ki, a terület nagyobb autonómiáját kihasználva.

Ennek ellenére a török vezetés évek óta békülékeny a kurdokkal, újra engedélyezték az iskolákban a kurd nyelv használatát, 2009-ben pedig tárgyalóasztalhoz ültek Abdullah Öcalan korábban még tűzzel-vassal üldözött Kurd Munkáspártjának képviselőivel.

Ezen felül a törököknek van még egy okuk szemet hunyni az iraki kurdok elszakadása felett, ugyanis ők is az iraki olajszállítások stabilitásában érdekeltek. Ezt pedig jelen állás szerint csak a kurdok tudják biztosítani. Így gondolkodik a legtöbb, iraki Kurdisztánban működő olajcég is. A Mol is épp idén tavasszal nyitott irodát Erbilben, az iraki kurd régió központjában, de már szinte minden nagy cég a kurdokkal tárgyal az olajkitermelésről, a bagdadi kormány beavatkozása nélkül.

Hogy Teheránban mit szólnának egy független kurd államhoz, az még egyelőre keveseket érdekel, Benjámin Netanjáhu is leginkább azért állt ki a kurd függetlenség mellett, mert tisztában van vele, hogy ezzel gyengítheti Izrael térségbeli riválisait, így Iránt is, hiszen az iráni és a törökországi kurdok függetlenedési törekvéseinek is lökést adhat, ha megjelenik a térképen egy kurd anyaállam.