Ilyen, amikor rádszállnak a magyar nácik

„A mocskos buzizást én már leszarom, én is beintek a náciknak, de hát ez a véleményem és a jogom. Na de a halálos fenyegetés?”

A kérdést az olasz Andrea teszi fel, aki az utóbbi hetekben a magyar netnáci szubkultúra első számú közellenségévé vált, miután a július 5-i Budapest Pride-on papi reverendában, nagymagyarországos táblával jelent meg az egyik kamionon.

Fotó: Stiller Ákos/HVG.hu

Andrea hét éve, egy szakmai gyakorlatra érkezett Magyarországra, és azóta sem ment haza. Van rendes, irodai munkája is, de igazán fotósként szeretne befutni, voltak már kiállításai is Budapesten. Szabadidejében mindenféle polgárjogi ügyekben mozog, elsősorban meleg témákban aktív, de például amikor 2012-ben a Gárda lement Ceglédre cigányokat ijesztgetni, ő is azok között volt, akik elutaztak a megrettent helyiek házaiba aludni. Olaszország egyik legszebb részéről, a Cinque Terre-vidékről származik, és ma már csak nagyon enyhe akcentussal, tökéletesen beszél magyarul. Bonyolult emberi jogi kérdésekről is. És elég meggyőző elmélete is van arról, hogy miért nem tud már hetek óta otthon aludni, miután egy honlapon nyilvánosságra hozták, nevét, címét, elérhetőségeit.

„Azért szálltak rám, mert mindenki szétröhögte a tavalyi köcsöglistájukat. Most biztos arra gondoltak, hogy inkább csak egy emberre koncentrálnak.”

Andreának nem ez volt az első Pride-ja, és állítása szerint nem is először jelent meg olyan kellékekkel, amelyekből akár balhé is lehetett volna. 2013-ban például Fidesz- és KDNP-logós kartondarabokat csókolgatott. Pedig állítása szerint ő – mint ahogy az idei felvonuláson sem – nem provokálni akart, hanem inkább csak kritizálni, és egy kicsit persze parodizálni.

Elmondása szerint a – kicsit bonyolult – üzenet, amit jelmezével és táblájával mutatott, egyszerre szólt a katolikus egyháznak és a magyar szélsőjobboldali csoportoknak. Szerinte egyáltalán nem igaz, hogy bármiféle nemzeti jelképet meggyalázott volna, hiszen például magyar zászló vagy korona nem is volt nála. A Nagy-Magyarország térkép közepére rajzolt fasz pedig a Nemzeti Érzelmű Motorosok nevű csoportosulás logóját parodizálta. Amelynek vezetője az a Jeszenszky Sándor, aki korábban bőrtangás rúdtáncolással és még annál is melegebb dolgokkal tűnt fel a médiában.

Magán a szombati Pride-on semmilyen atrocitás nem érte Andreát, bár maga is azon a kamionon volt, aminek tetejéről a biztonságiak lerugdostak egy ellentüntetőt. Hétfőn viszont, amikor kilépett belvárosi lakásából az utcára, azt vette észre, hogy két “teljesen hétköznapinak kinéző” ember furán követi. De még ekkor sem gondolt semmi rosszra, csak amikor hamarosan őt és munkahelyét is elkezdték gyűlölködő emailekkel és telefonhívásokkal bombázni.

Andrea ekkor jött rá, hogy fényképe és személyes adatai kikerültek egy szélsőjobboldali honlapra. A fénykép az őt követő pártól származott, de arról Andreának máig fogalma sincs, hogy ők hogy bukkantak a nyomára Budapesten.

„Nem csak mocskos buzizás ment a kommentekben, hanem olyanok is, hogy lelövünk, meg az ajtóra szögeljük a faszod”

– meséli Andrea, aki akkor döntötte el, hogy a rendőrséghez fordul, amikor már volt olyan Facebook-oldal, ahol az összegyűlt nácik egészen nyíltan beszéltek az olasz fejére kitűzött vérdíjról.

Még mielőtt eljutott volna a rendőrségre, maga Zagyva György Gyula, a Jobbik egykori parlamenti képviselője is felkereste Andrea cégét, ahol az esetről készült videófelvétel tanúsága szerint az ott dolgozók zseniális hatékonysággal szerelték le az öt-hat hőbörgőt.

Andrea végül két nappal a Pride után feljelentést tett az egyik budapesti kerületi rendőrkapitányságon. Részletesen elmondta, mi történt, és megmutatott néhányat a neki szánt, életveszélyes fenyegetésekből. A vele foglalkozó nyomozó ekkor egy kis türelmet kért, és átment a szomszéd helyiségbe intézkedni.

„Na, meghallgattad a buzit?”

– kérdezte tőle egy másik hang, amit meghallva Andreában végképp felment a pumpa. Kérdőre vonta a nyomozót, hogy mégis hogy bízzon egy olyan szervezetben, ahol ilyeneket mondanak, mire azt a választ kapta, hogy „bocs, az csak egy kollégám volt”. A rendőrök azt ígérték, hogy majd visszahívják, de ez azóta sem történt meg, ő pedig néhány hete elővigyázatosságból inkább nem otthon alszik. Az utóbbi napokban szerencsére már egyre kevesebb fenyegető email érkezik, a nácik talán ráunhattak a dologra.

Nem úgy Andrea, aki kivett néhány nap szabadságot, megkeresett egy magyar ügyvédet, és most nagyon elszánt: bíróságra szeretné vinni az ügyet. Az fel sem merült benne, hogy hazamenjen a zaklatások elől. Kicsit persze fél, de azt mondja, elsősorban inkább undort érez.

„Nem gondolom most azt, hogy milyen jó itt lenni Budapesten, de én ezért nem fogok hazamenni. Nem vagyok gyáva.”

Persze találkozott olyan, nem feltétlenül hithű náciktól származó megjegyzésekkel is, hogy csak magának kereste a bajt. Sőt, még olyan melegjogi aktivistával is összevitatkozott, aki szintén ezt mondta. Andrea szerint viszont egyrészt nem vele van baj, hanem azzal, aki halállal fenyegeti. Másrészt nem érti, hogy lehet valakit egy úgynevezett demokratikus országban személyesen támadni, lelövéssel fenyegetni, megszállni a magánszféráját és vérdíjat tűzni ki a fejére "egy kritika miatt". Harmadrészt pedig

„nem buzitémáról beszélünk, hanem egyszerű zaklatásról. Olyan világban akarunk élni, ahol ha buzi vagy, zsidó vagy, cigány vagy, akkor bocsánatot kérsz, és maradsz a sarokban? A faszt!”

És ki szeretne menni a 2015-ös Budapest Pride-ra is.

(A képet nagyon köszönjük Stiller Ákosnak és a HVG-nek. A 2014-es Budapest Pride-ról készült galériájukat itt lehet megnézni.)