A világsajtóban nagyon kedvesen magyarázzák el, hogy miért beszél butaságokat Orbán Viktor

"Gyakran vádolták azzal Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy aláássa a liberális demokráciát Magyarországon. Július 26-án Romániában tartott beszédében hivatalosan is bejelentette, hogy ez a célja."

Ezzel a mondattal nyit a mostanában nagyon felkapott Vox Orbán Viktorról szóló rövid posztjában.

Hamar megállapítják, hogy Orbán beszéde alapján nem tűnik olyan embernek, akit mindenféle gazdasági mutatókkal meg lehetne győzni. Írásukban azért megpróbálnak utánajárni, hogy szigorúan gazdasági szempontból tényleg akkora buli-e orosznak, töröknek vagy kínainak lenni, és egyáltalán, illiberális demokráciában élni. Meg fognak lepődni, de az derül ki, hogy

nem.

Az a helyzet ugyanis, hogy a kőolajban és földgázban gazdag Oroszországban az életszínvonal sokkal rosszabb, mint Nyugat-Európában. A GDP lényegesen alacsonyabb. Tehát inkább az látszik, hogy az Orbán által sürgetett illebrális demokrácia még akkor is rosszul teljesít, ha egyébként tele van természeti kincsekkel. Ezzel szemben a nyugati, liberális demokráciákban akkor is jobb élni, ha nincsenek kőolajtartalékok. Kínában hasonló a helyzet. Hiába a gyors gazdasági növekedés, a GDP alacsony. Törökországban is. Még a gazdasági szempontból a legsúlyosabb problémákkal szembenéző nyugati államok, mint Olaszország vagy Spanyolország polgárai is sokkal jobban élnek, mint az Orbán Viktor által sikeresként emlegetett országok lakói.