Egy alvó tinilány mellett kigyulladt és elolvadt az okostelefonja

baleset
2014 július 29., 17:29
comments 69

A texasi tinédzser, Ariel Tolfree arra ébredt, hogy Samsung Galaxy S4-es okostelefonja egyszerűen lángra kapott. Az eset nem egyedülálló, a közelmúltban többször is gond volt a Samsung túlmelegedő akkumulátoraival.

A telefont a lány apja mutatta meg a helyi tévéadónak. Azt látni a felvételen, hogy az egész telefon gyakorlatilag megolvadt. A 13 éves lány feje közelébe rakta le a telefont, ami alvás közben becsúszott a párnája alá, és ott kapott lángra.

photo_camera (via FOX/Mashable)

Szerencsére még időben felébredt az égett szagra. A telefon közben lyukat égetett a párnába.

Korábban idén a brit Daily Mail írt arról, hogy egy angol nő ébredt arra, hogy izzik a Galaxy S4-ese éjjel, miután éjszakára a töltőn hagyta. Tavaly júliusban pedig egy hongkongi lakástűznél okolták a felrobbanó S4-est. A legnagyobb botrány pedig decemberben történt, amikor a Samsung állítólag mindent bevetett, hogy eltüntessen a netről egy videót, amin egy lángra kapó telefon miatt panaszkodó vásárlójuk beszélt az esetről.

A Samsung szóvivője szerint a lány telefonjában kicserélték az akkumulátort, és ez okozhatta a gondot. A telefon használati útmutatójában pedig szerepel is a figyelmeztetés, hogy nem szabad ágynemű alatt tárolni a készüléket, mert kigyulladhat vagy felrobbanhat.

A Samsung bekérette a lány telefonját további vizsgálatokra, és azt mondták, hogy adnak neki egy új telefont és ágyneműgarnitúrát is. (via Mashable)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.