Ma újra tárgyal a baloldal, hogy mi legyen Budapesttel

Budapest
2014 július 30., 06:41
comments 23

Szerdán újra találkozik az MSZP, a DK és az Együtt-PM, hogy valamilyen megállapodást kössenek a budapesti önkormányzati választásokra. A Népszabadság szerint végleges egyezség ma sem születik, de közeledhetnek az álláspontok.

  • Az Együtt-PM azt szeretné elérni, hogy csak a győzelemre esélyes kerületekben legyen közös, koordinált indulás.
  • Az MSZP korábban csak teljesen összefogásról tárgyalt volna.
  • A DK nem akarta, hogy kimaradjon az Együtt-PM, mert akkor megint összemossák őket a szocialistákkal.

Horváth Csaba vezette delegáció állítólag most felhatalmazást kapott, hogy tárgyaljon a koordinált indulásról, amit majd pénteken véleményeznének a kerületi szocialista vezetők. Az MSZP jövő péntekre hívta össze a budapesti küldöttértekezletét, ami döntene a főpolgármester-jelölt személyéről.

A lap szerint a legjobb és a legrosszabb kifutás az új összefogásnak a következők:

  • Legjobb: közös főpolgármester-jelölt, kerületek felosztása úgy, hogy a három baloldali párt csak ott indul egymás ellen, ahol legyőzhetetlen a Fidesz,
  • Legrosszabb: csak pár kerületben lesz megállapodás, és nincs közös főpolgármester-jelölt sem.

Több kerületben még egyáltalán nem látszik a közös nevező. Zuglóban megszakadtak a tárgyalások Karácsony Gergely és Tóth Csaba közt. A Belvárosban szinte biztos, hogy nem tudnak dűlőre jutni. Steiner Pált indítaná az MSZP és a DK, míg az Együtt-PM Juhász Pétert. (Nol.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.