Száz áldozata lehetett az eltitkolt kínai felkelésnek július végén

Egy héttel később, de végül a kínai hatóságok közölték, hogy milyen következményekkel jártak azok a zavargások, amik az ország észak-nyugati határának közelében törtek ki még július 28-án. Korábban hivatalos közleményekben csak a tucatnyi sérültről és áldozatról lehetett hallani, de most a kormány elárulta, hogy közel 100 embert meggyilkoltak és 215 embert pedig őrizetbe vettek.

Az ujgur régióban, Kagar tartományban lezajlott lázadásról viszont ennél többet még mindig nem tudni. A térségbe külföldi újságírókat régóta nem engednek be, internet pedig gyakorlatilag alig hozzáférhető.

Az első állami hírek 24 órával a támadás után jelentek meg, ezek szerint több tucatnyian halhattak meg, amikor "terroristák" megtámadtak egy rendőrőrsöt Kasgar tartományban. A hivatalos magyarázat szerint a hatóságok akadtak rá robbanóanyagra, ezután viszont késekkel felszerelt tömeg támadt rájuk, számos civilt is meggyilkolva.

Idővel megváltozott a hivatalos narratíva, a konfliktust egyre komolyabbnak és egyre kevésbé izoláltnak írták le. Az állami médiában most mér 96 áldozatról szólnak a hírek, közülük 37-en civilek voltak és 59 támadó volt. Szintén a hivatalos sajtó szerint a szélsőségesek támadását a Kelet-türkisztáni Iszlám Mozgalom követte el, dzsihárdra felhívó transzparenseiket meg is találták a helyszínen.

Az ujgur beszámolók viszont egész máshogy festik le a történteket. A Radio Free Asia riporterei szerint a felkelést azok a hatósági szigorítások váltották ki, amiket a Ramadan idejére vezettek be a tartományba, de az igazi szikrát egy ujgur család meggyilkolása jelentette. A késekkel és baltákkal felszerelt ujgurok támadása itt is megjelenik, valamint az is, hogy a kínai rendőrség azonnal közéjük lőtt. Az Ujgur Világkongresszus egyik képviselője szerint viszont csak tüntettek, és szó sem volt ámokfutásról, amikor a rendőrök lecsaptak rájuk.

Kína nyugati felén egyre gyakoribbá válnak a hasonló összecsapások, a szabadságjogok és normális életlehetőségek nélkül élő kisebbségek egyre több terrortámadást intéznek kínai célpontok ellen. Erről itt írtunk hosszabban. (via TIME)