Okosabb vagy, mint egy ELTE-s matematikus diák? Most bebizonyíthatod!

TUDOMÁNY
2014 augusztus 07., 06:07
comments 84

Dankovics Attila egyéniben második lett az Egyetemi Hallgatók Nemzetközi Matematikaversenyén, amit idén Bulgáriában, Blagoevgrádban rendeztek meg, és a világ 73 egyetemének 324 diákja vett részt rajta.

Az ELTE csapatában induló Dankovics egyéniben a 2. helyezést szerezte meg a Tel Aviv Egyetem hallgatója mögött, ők ketten kaptak kiemelt I. díjat. Jellemző a mezőny erősségére, hogy az a Lisa Sauermann, aki a matematikai diákolimpiák valaha volt második legeredményesebb diákja 4 arany-, és egy ezüstéremmel a 6. helyen végzett - áll az egyetem közleményében.

Az ELTE csapatából I. díjas lett még Bodor Bertalan, Nagy Donát és Nagy János is, Kalina Kende pedig 2. díjat nyert.

Az egyetemek közötti versenyben az izraeli egyetemek legjobb diákjaiból összeválogatott Izraeli Nemzeti Csapat mögött az ELTE csapata 2. helyezést ért el maga mögé utasítva olyan rangos egyetemeket, mint például a Moszkvai Állami Egyetem, a Yale, a Bonni, Prágai, Krakkói és Göttingeni Egyetemek.

A csapatot Pach Péter Pál kísérte és vezette.

És akkor a teszt: itt az egyik feladat, amit a versenyzőknek meg kellett oldaniuk. Állj neki, oldd meg, és az eredményt ellenőriztesd padszomszédoddal! A helyes megoldásért 10 pont jár, óra indul.

feladat

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.