Az ISIS legnagyobb féregsége

külföld
2014 augusztus 09., 16:31
comments 405

A Vice News tegnap publikálta az Iszlám Államról szóló riportfilmjének második részét. Medyan Dairieh egyetlen nyugati újságíróként három hetet töltött el a szíriai Raqqában, ahol az ISIS szoros őrizete mellett tudott forgatni és bemutatni, hogy milyen is az élet a fiktív iszlamista államban. Az ISIS-ról eddig is a brutalitást lehetett hallani, a nekik nem tetszőket lelkiismeret furdalás nélkül lövik le, feszítik keresztre, majd holttestüket a város központi terére viszik. A filmben is látni ilyet, de ami a legmegdöbbentőbb ahogy a gyerekekkel bánnak.

A szervezet eddig is erre a jó rendőr-rossz rendőr kő egyszerű logikájával hatott a helybéli lakosságra. Egyik oldalról volt a brutalitás, a megfélemlítő gátlástalan erőszak, míg másik oldalról olyan szociális problémákat oldottak meg, mint a kiszámítható orvosi ellátás, a szemétszedés, az áramszolgáltatás. A gyerekre viszont ijesztően nagy hangsúlyt helyeznek, rendszeresen szerveznek nekik vetítéseket, ahol ajándékokkal lepik el őket. A Vice filmjében is talán az a legmegdöbbentőbb rész, mikor egy korábban Belgiumban élő gyerekkel mondatja ki az ISIS nevelője, hogy Európa rossz és ellenség, majd utána megkérdezi, hogy

dzsihádista harcos lennél inkább vagy öngyilkos merénylő?

A gyerek a harcost választja. A srácokat tizenhat éves koruktól már elviszik kiképezni és harcolni. Dobálhat bombákat Amerika, hogy megvédje a kurdokat, és segélycsomagokat, hogy a menekültek ne vesszenek éhen. De ha egyszer el is tudják takarítani az iszlám kalifátusért harcoló fegyverescsoportot, ott marad a gyerek fejében elültetett és két csokiért megvett gondolat, amit nehéz lesz átkalibrálni.

A képek az ISIS egyik oldaláról vannak, két napja tették ki őket és egy gyereknek szervezett előadáson készültek. Jól látni, hogy van ugrálóvár, csoki és al-Baghdadi videóüzenet.

dsc00191_copy

dsc00188_copy_small

dsc00165_copy_small

dsc00164_copy_small

dsc00155_copy_small

1199_small

dsc00553_copy_small

dsc00537_copy_small

dsc00541_copy_small

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.