Lázár megkereste a zsidó szervezeteket

politika
2014 augusztus 14., 12:36
comments 177

A Szabadság téri emlékmű és a Sorsok Háza körüli vita miatt lényegében megszakadt a zsidó szervezetek és a kormány közötti párbeszéd, de Lázár János most lépett egyet az ügyben. A miniszter szeptemberre összehívja a Zsidó Közösségi Kerekasztalt, és ehhez levélben kérte Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnökének együttműködését.

A Miniszterelnökség közleménye szerint a miniszter levelében megerősítette, hogy a kormány stratégiai jelentőségűnek tartja a magyarországi zsidó közösségekkel való együttműködést, ugyanakkor ezt az elmúlt időszakban számos kérdés megnehezítette. Rögtön meg is említ egyet, azt, hogy több esetben maguk a zsidóközösségek kérdőjelezték meg a nevükben véleményt formálók képviseleti jogosultságát.

Lázár János levelében kifejtette, hogy „áttekintve és lezárva a mögöttünk hagyott időszakot, fontos, hogy a kormány és a zsidó közösségek közösen határozzák meg a következő időszak főbb prioritásait annak érdekében, hogy a közösen megvalósított és tervezett programokat minden érintett magáénak érezhesse”.

Hogy a múlt lezárása azt jelenti-e, hogy akkor lépjenek túl a Szabadság téri emlékmű problémáján, vagy arról még tanácskozzanak, az a közleményből nem derül ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.