Kedden durva HANGPÁRBAJ lesz Hódmezővásárhelyen

Hangszersimogatással és hangpárbajjal mutatják be kedden Hódmezővásárhely új, társadalmi összefogással vásárolt versenyzongoráját, melyet a jelentkezők ki is próbálhatnak a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

A világ egyik legjobb zongorájának tartott Steinway D-274 júniusban érkezett meg az alföldi városba. A zongora a közösségi élet részévé vált: a több hónapos hangolási folyamatot a város úgy szervezte meg, hogy a helyi zeneiskolás diákok, a zeneakadémia tehetségei kisebb hangversenyek, zenei táborok keretében kipróbálhassák a hangszert.

Kedden zongoranapot rendeznek a művelődési központban. A délelőtti hangszersimogatásra főként a fiatalokat várják, ekkor bárki megtekintheti és megérintheti a különleges hangszert. A gyerekek pedig a zeneiskola zongoratanárától, Lauer Ágnestől vehetnek leckét. Sorszámhúzást követően bárki felmehet a színpadra, megcsodálhatja, lefényképezheti a hangszert és le is ülhet a művésztanár mellé egy rövid gyakorlásra.

Délután Szentpéteri Csilla fogja megszólaltatni a hangszert. A művész hangpárbajra hívja a vállalkozó kedvűeket: aki érez magában elég kurázsit, versenyt játszhat a muzsikussal és a többi indulóval. Azok pedig, aki előzetesen jelentkeznek, és megadják a bemutatni kívánt darabot, négykezest adhatnak elő Szentpéteri Csillával. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.