Hogy mi az a serendipity? Először is egy magyarra gyakorlatilag lefordíthatatlan szó, amiért ezennel küldenék is egy szívből jövő bazmeget a névadóknak. Kb. azt jelenti, hogy értékek felfedezése valamiben, amiben nem is gondoltad volna, hogy lehetnek értékek. Másrészt pedig ez a Spotify új

nagyon social, még annál is inkább hájtek, mindamellett rendkívül látványos alkalmazása,

aminek a lényege, hogy ha két felhasználójuk egyszerre, vagy legalábbis tizedmásodperceken belül kattint ugyanarra a számra, akkor egy világtérképen felvillan, hogy hol hallgatják egyszerre ketten is ugyanazt a számot.

Miközben háromnegyed órán át vadásztam arra, hogy legalább egyszer felbukkanjon Budapest - és nem a zenekar* George Ezra száma, aminek a létezéséről én eddig még csak nem is tudtam, pedig a jelek szerint egész népszerű -, volt időm megállapítani, hogy a világ Spotify-felhasználói megbízhatóan hozzák egy átlag budapesti kereskedelmi rádió színvonalát.

Pharrell Williams Happy című, az unásig és azon túl szétjátszott slágerét átlag két percenként indította el legalább két ember egyszerre a Földön, így aztán a Budapestre való, reménytelennek tűnő várakozás helyett kifotóztam egyet, amikor Varsóban és Hobokenben kattintott rá egyszerre két júzer:

Összességében így, hogy Del Piero és Kozsó között elbasztam rá háromnegyed órát, azt kell mondjam, meglepően szórakoztató dolog azt figyelni, hogy mit hallgatnak egyszerre legalább ketten egy időben. Arról nem is beszélve, hogy a quartzos Jim McDulgin szerint a Serendipity azt is bizonyítja, hogy a fülhallgató és a hordozható lejátszók elterjedésével individualizált zenehallgatás újra közösségi élménnyé vállhat, mint ahogy évezredekig az is volt.

*Javítás: Szóval ez itt most nem az angol posztpunk zenekar, hanem egy zeneszám. Kösz, Péter WhoElse Ambrus!