Döntött a román kormány: betiltják a stoppolást

közlekedés
2014 augusztus 28., 13:21
comments 24

A román törvénykezés a feketén fuvarozó taxitársaságokra csapna le, de kicsit túl szélesre szabták a lecsapás lendületét, és egyben az autóstoppolást, mint olyat is betiltanák. A maszol.ro cikke szerint 1000 és 5000 lej közötti bírság járna majd mindenkinek, aki stoppost vesz fel autójába.

A kormány már elfogadta a jogszabálytervezetet, ezután a parlamentnek kell majd róla szavaznia.

A Romániában csak cápáknak nevezett fuvarozok visszaszorítása persze elsősorban nem az engedélyek hiánya, hanem az adófizetés elmaradása miatt lett hirtelen indokolt. Viszont a törvény kritikusai szerint a jelenség valós társadalmi igényekre felelt, mivel fejletlen az országon belüli tömegközlekedési hálózat. Ez a hiány létrehozott egy második fuvarozási piacot, és így jelentek meg a megyeszékhelyek és nagyobb városok között ingázó nem hivatalos fuvarosok.

photo_camera (Kép forrása: Wikipedia)

A törvénynek persze pont az lehet majd a veszte, mint minden túlszabályozási kísérletnek általában: a közlekedésrendészet országos parancsnoka, Lucian Diniţă már jelezte is, hogy mivel szerinte a testületnek nincs kapacitása arra, hogy stopposokat felvevő sofőrökre vadásszanak.

Ugyanakkor a büntetési tétel létezni fog, és biztos, hogy nehezebb lesz autót fogni az aggódó sofőrök miatt.

Fontos kulturális adalék, hogy szemben Európa nagy részével, Romániában tényleg szokás egy kisebb összeget fizetni a stoppost felvevő autósnak. Ezt általában már az út elején tisztázzák. Velem is fordult már elő olyan, hogy Olaszországban megálló román sofőr meglepődött, hogy én meglepődtem, hogy pénzt akar kérni. (via maszol, vg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.